2018 A Tokodi táj és az ember
A Tokodi táj és az ember
Így hangzik Soós Éva néni “Tokod” című kötetének első fejezete, és ezen két fogalom együttese állt a tegnap megszervezésre kerülő őszi kirándulásunk középpontjában is.
Első körben természetesen összetehetjük a kezeinket hogy az időjárás kegyes volt hozzánk, remek alkalmat adva a sétára azoknak is, akik egyébként esetleg nem tették volna meg. A korábbi kirándulások tapasztalataiból tanulva próbáltunk kalkulálni, és majdnem eltaláltuk a végleges, 50 fő körüli létszámot, ami az ilyen jellegű programhoz hibátlanul ideális.
Habár 13:47-kor még csak a törzsgárda várakozott az Aladár előtt, azt követő 23 percben szépen sorjában megérkeztek a változatos társaságok a gyülekezőpontra. Külön öröm volt a széles spektrum: A kisgyerekektől az idősebbekig mindenféle korosztály nyitott volt a programra, így rögtön meg is kezdődött a közösségkovácsolás.
14 óra 13 perc plusz mínusz 17 másodperc körül egy rövid tájékoztató után meg is indult a társaság az Únyi-patakon átkelve a Pékárka irányába. Kb. 20 perces sétát követően érkeztünk meg az első fotómegállóhelyhez, ahol szívesen láttak bennünket egy kis igazi falusi welcome-drinkkel. “Vegyes, vagy alma-körte?” Hangzott el jó párszor a csipet csapatok között ingázva, miközben körbenézve patakparton, a címerünkben is szereplő jegenyefák között láthattuk büszkeségeinket, a Getét és a Hegyeskőt. Vigyáztak ránk! Köszönjük szépen az itteni vendéglátást Pánczél Mihálynénak és Kajtár Dánielnek, a hangulatfokozó dallamokat pedig Kolbert Sándornak!
Nem sokkal 15 óra előtt lódult meg a társaság tovább, a Kis-Pékárkán keresztül nyugati irányba. Az egyik legnagyobb feladatnak bizonyult az átkelés a Bajnai-úton, mivel a felújítást követően az illetők jöttek százzal gázzal. No mindegy is, a falu Mózese átvezette a népet a pusztára, jobban mondva a Mogyorósi útra, a Sáncz dűlőbe. Rövidesen meg is érkeztünk a második megállónkhoz, ahol Robotka Dénes várt mindenkit egy kóstoló vörössel. “Tisztán, vagy Izolda?” Utóbbi volt a nyerő, természetesen a szóda is be volt készítve. Következett a harmadik füttyszó (Köszi Gyuri!), és a társaság töretlenül halad tovább a következő lelkes vendéglátó, Tóth Zsolt portája felé. Külön köszönjük nekik a zsíros kenyeret és a nasit is!
A három megállónyi alapozás után következett a hegymenet, ballagás felfelé a Tát és Tokod határán fekvő, mégis Mogyorósi helyrajzi számmal rendelkező Mélyútban. A kapaszkodás a társaság javát kitikkasztotta, de le merjük írni hogy az ezt követő panoráma részben kárpótolta a másnapi izomlázat. Az Újhegy sarkán készítettük el az elmaradhatatlan csoportképünket, ami 30 év múlva hibátlan emlékként fog szolgálni. A fotózkodást követően a társaság gurulni kezdett az Újhegy déli lejtőjén egészen addig, amíg be nem gurultunk a következő nagyon lelkes vendéglátó, Robotka Vilmos pincéjéhez. Természetesen itt is jól esett mindenkinek a frissítő, viszont elérkeztünk egy olyan pontra, ami után már nehéz volt koordinálni a társaságot. Az utolsó állomásközi eszem-iszom és a negyedik füttyszó után indítottuk a társaságot át a célegyenesbe, a Török útba. És itt pedig a helyi pincegazdák legalább dupla akkora nagylelkűséggel és lelkesedéssel fogadták a falubeli társaságot, mint amire számítottunk. Kaptás Feri bácsi, Tokodi Feri bácsi valamint Németh Józsi bácsi és felesége Klári néni igazán kitettek magukért. Az itteni pincék között is volt némi szintkülönbség és ez, valamint az ismét nagy népszerűségnek örvendő kuglipálya vagy fél óráig lenn tartotta a társaságot a Török úti kanyarban. A szürkület kezdetén azonban a társaság csak megérezte azt a színtelen, szagtalan, szúrós szagú gázt, amit akkor érzünk amikor szalonnasütés előtt belobban a láng.
Sötétedés tájában kezdődött meg a sütögetés, ami a 4 és fél kilométeres túra és hidratáció után mindenkinek ínyére volt, szó szerint. A sötétedés után pedig szabad foglalkozás következett, és hacsak a WellHello nem szervez rá a tokodi túrára, lehet hogy még most is ott ülnénk 🙂
Hatalmas köszönetünket szeretnénk kifejezni azoknak a segítőknek és pincegazdáknak akik hajlandóak voltak megvendégelni a társaságot: Kajtár Dániel, Pánczél Mihályné, Robotka Dénes, Tóth Zsolt, Robotka Vilmos, Kaptás Ferenc, Tokodi Ferenc, és természetesen köszönet Németh Józsi bácsinak is feleségének, Klári néninek!
Köszönjük a vacsorát Kertész Gyurinak (Ottali az Annavölgyi disznótoron, gyertek gyertek!), a fuvart Szépvölgyi Bencének, és végül de nem utolsó sorban köszönet az ötletgazdának, Szabó Tamásnak!
Még nincs ám vége! Az egy viszonylag egyszerű dolog hogy a csipet-csapatunk megpróbálta a lehetőséget biztosítani a résztvevők számára. A rendezvényt azonban (ha kis túlzással lehet így nevezni) nem mi hoztuk létre. Ti hoztátok létre, kedves résztvevők, kedves Tokodiak! Azzal hogy eljöttetek, nyitottatok a többiek felé, bízunk benne, hogy sok emberi kapcsolat vált szorosabbá ezen a délutánon, és szorosabbá tudtuk fűzni az együttműködést az idősebb és a fiatalabb korosztály között, legyen szó a sztorizásról, kuglizásról, szervezésről, vagy ivászatról. Lányok-fiúk, együtt csináltuk, ahogy mondani szoktuk: Együtt a Faluért. Hatalmas köszönet Nektek! Innen folytatjuk…