Tokod Falu Helytörténeti Kultúrmisszió

2019 Hétszáz ember, két falu, egy csapat

Annavölgyi Téli Túra – sokak által már ismert, évente visszatérő esemény, amelyet 2019-ben 18. alkalommal indítottak el Annavölgyről, és 3. alkalommal Tokodról. A két év elrepült, a Dunán sok víz lefolyt, ennek ellenére sikerült hagyományt teremtenünk. Október környékén már csengett 1-1 telefon, jöttek a kérdések: “Lesz idén túra?” Rajtunk természetesen nem múlik, és ahogy mondani szoktuk, rossz idő nincs, megfelelő ruházat van.

 

A téli túra nekünk mindig évforduló, hiszen ez volt az első eseményünk, amelyet egymással szerveztünk meg egymásnak, és nektek. Évről évre visszatérünk a kiindulóponthoz, és Istennek hála pont akkora lelkesedéssel kelünk útra mint két éve, vagy mint Annavölgyön 18. éve. Az este folyamán több száz embert, fiatalt és időst kell végigkísérnünk a kijelölt útvonalon, ehhez hozzátartozik az aktuális helyzet felmérése, az útvonal biztosítása. Az előkészületekhez hozzátartozik a 2. éve létrehozott élő világító bányászkalapács, amellyel minden résztvevővel együtt tisztelgünk bányász felmenőink előtt, akik ugyanezen útvonalakat használták a munkába járáshoz.

 

Az első felderítés egy héttel a túra időpontja előtt történt, majd december 27-én volt egy napunk, hogy az ünnepek után összeszedjük magunkat és minden szükséges kelléket a túra estéjéhez.

 

A pénteki előkészítő napon a Sárisápi Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Tokod Önkéntes Tűzoltó Egyesület, az Annavölgy-Sárisápi polgárőrség, a tokodi polgárőrség, településeink vezetői, és a szervező egyesületek tagjai utaztak fel a Gete háta mögé. A Miklós-berki bányász-emlékmű közelében Bánhidi Zsolt irányításával került kialakításra a 490 négyzetméter területű bányászkalapács-alakzat, amely a túra leglátványosabb pontjaként szolgált.

Miután minden porcikánkat kifújta a szél a délelőtti előkészületek során és Mutyi barátunk minden szükséges dolgot lebeszélt az erdészekkel, péntek délután foglalkoztunk a csolnoki vendéglátáshoz szükséges étel-ital beszerzésével, amelynek mennyisége a létszámhoz hasonlóan rekordot döntött. 1750 szelet zsíros kenyér, 110 liter forraltbor, valamint 50 liter tea került felszolgálásra a Csolnoki bányamúzeumban.

 

 

Majd felvirradt a szombat reggel, és immár a megszokott módon érkeztünk 15:30-ra a tokodi templomhoz, ahová a sárisápi busszal már tízes csoportokban osontak az emberek. Megkezdtük a regisztrációt mindkét helyszínen, Tokodon a várakozási idő alatt a reklámokkal teletűzdelt YouTube karácsonyi mix szórakoztatta azokat, akik nem éppen a literes laposüveggel barátkoztak. 16 óra 30 perckor a túra történetéről és menetrendjéről szóló tájékoztató után Posár Ede és Kinda József vezetésével elindult a menet a Szabadság utcán a Miklós-berek felé. Szokás szerint a tóig mindenki üdvözölte a másikat a welcome-drinkkel, innentől a hangulatért ti feleltetek. Alig egy óra alatt érkeztünk a találkozási ponthoz, ahol az annavölgyi túravezetővel, Bánhidi Dáviddal egy kézrázás után a két csoport egybeolvadva folytatta útját a Gete mögötti kalapács-alakzathoz. Miután mindenki az ég felé fordította a lámpáját és megállt egy percre, hétszáz ember tette tiszteletét a bányászhimnuszt hallgatva.

 

 

A szél hamar továbbfújt bennünket egészen Csolnokig, ahol egy fél órás pihenő erejéig mindenki koccinthatott barátaival, ismerőseivel, továbbá kiosztásra kerültek a díjak a legidősebb és legfiatalabb, a legmesszebbről érkezett, valamint a születésnapos résztvevőknek. A pihenő után a túra legvidámabb, ugyanakkor leginkább figyelmet igénylő szakasza következett. Csolnok és Dorog között a Kéktúra útvonalon, illetve kisebb-nagyobb ösvényeket használva, a mészkőhegyen keresztül ereszkedtünk le a Penny parkolóig, ahonnan idén is autóbuszokkal történt a hazaszállítás.

Ahogy eddig is, minden eseményünk után jelentkezünk egy albummal és egy rövid cikkel. Ennek egyik oka hogy még frissen leírjuk emlékeinket, 10-20 év múlva jó lesz visszaolvasni. Emellett persze reménykedünk abban, hogy a cikk olvasása során kedven kaphatnak azok is, akik eddig nem vettek részt a túrán. Mi továbbra is szeretnénk veletek, egymással megosztani azokat a pozitív élményeket amelyet egy ilyen túra az egyszerűségéből adódóan nyújtani tud.

 

Ezúttal sem maradhat el a köszönetnyilvánítás azok számára, akik lehetővé tették és támogatták azt, hogy 2019. december 28-a emlékezetes nap legyen a számotokra.

  • Köszönjük a lehetőséget Bánhidi Józsefnek, Bánhidi Dávidnak és az annavölgyi szervezőknek
  • Köszönjük a segítséget és a biztosítást Kindáné Győri Mártának és a tokodi polgárőrségnek
  • Köszönjük a támogatást a Tokod Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek.
  • Köszönet továbbá Dénes Ákosnak, Szépvölgyi Arnoldnak, Robotka Márknak, Kertész Györgynek, Bánhidi Zsoltnak.
  • Köszönet a regisztráció során segítőknek: Szabó Renáta, Robotka Julianna, Ungvári Viktória, Faragó Ferencné
  • Köszönet a felvételekért Posár Edének és Robotka Márknak, a videofelvételért a TKD Recordsnak.
  • Köszönet a borászoknak, akik a vendégeléshez bort ajánlottak fel:
    • Siklósi László
    • Farszki Tibor
    • Nagy János
    • Szabó Tamás
    • Süveges Zoltán
    • Farszki László
    • Szűcs Ferenc
    • Robotka István
    • Csákvári László
    • Pap Norbert
    • Robotka Vilmos

 

A túra egy széles körű összefogást igényelt, örömünkre szolgált hogy a közösség érdekében ez az összefogás gördülékenyen létrejött köztetek is résztvevők között, hiszen a hangulatot és az élményeket Ti nyújtottátok egymásnak. Szükség van rátok, szeretettel várunk benneteket jövőre is.