Tokod Falu Helytörténeti Kultúrmisszió

2019 Szőlődombi találkozások

Harmadik éve, tehát lassacskán hagyományt teremtve szerveztük meg 2019. szeptember 28-án a szőlőhegyi kirándulásunkat. A közösségi programjaink során folyamatosan igyekeztünk a szomszédos településekkel való kapcsolatot erősíteni, ennek gyümölcse az évek óta Annavölggyel közösen létrejövő Téli Túlélő Túra. Idén nagy örömmel fogadtuk Mogyorósbánya részéről Havrancsik Tibor megkeresését, így ebben az évben a két település együtt hozta létre az érdeklődők számára a testmozgató sétát a határban.

 

14 órakor gyülekeztek a résztvevők a tokodi Aladár előtt, valamint a mogyorósbányai Fő téren. Az első 7 tokodi és mogyorósbányai résztvevő ajándék Tokodi Borutas poharat kapott Wéber Péter és a Bortours Programiroda felajánlásával, köszönjük. Örömünkre szolgált, hogy idén először Tokod-Üveggyárból is sikerült 1 résztvevőt invitálnunk az eseményre. A csoportok külön-külön indultak el a kijelölt útvonalon a találkozópontra, a Szőlődomb felé a mogyorósbányai csapat élén Havrancsik Tiborral, a tokodi csoport élén Bánhidi Lászlóval.

A találkozás előtt a mogyorósbányai résztvevő gyermekek ügyességi játékban vehettek részt, mindeddig a tokodi résztvevők (nem meglepő módon) már a Sáncz-dűlőben ízlelték a tavalyi és az idei nedűt. Tóth Zsolt mogyorósi úti pincegazda a tavalyi lelkesedéséhez hasonlóan nagy örömmel fogadta a mintegy 80 főből álló tokodi csoportot, ahol felszolgálta számunkra a welcome drinket.

Alig néhány száz méterre nyugatra egy klasszikus pincenyitóval, Kovács Tiborral találkoztunk, aki szintén nagylelkűen fogadta az érdeklődőket. A pihentető murci után a csapatok továbbindultak, és a Mogyorósbánya határában fekvő Prímásvölgy lábánál találkoztak, innentől több mint 110-en folytattuk utunkat a “betontalpfás” úton a Szent Orbán kápolna felé. Mielőtt viszont odaértünk volna, meghallottuk a klasszikus pincézős nótát a közelből. A fák övezte szakaszról a tisztásra kibukkanva tárult elénk a Prímásvölgy látványa, a rendkívül színvonalasan az őszi termények és a vidéki élet hangulatát visszaidéző, a mogyorósi vendéglátók által felépített megállóhelyen. Néhány szalmabála, a táj látványa és a hangulatos dekoráció gyönyörködtette a kirándulókat.

Havrancsik Tibor mogyorósbányai polgármester a borlovag ruhát magára öltve kínálta a jobbnál jobb borokat, ezzel is emelve az esemény színvonalát. A kis lazulást és csoportkép-készítést követően a társaság az Orbán kápolna érintésével ereszkedett le a Nagyvölgybe. Lelkes barátaink a tervek szerint nem nyitott pincéket is kinyittatták az ismerős gazdákkal, így a keménymagnak spontán megállóhelyek is jutottak, és spontán murci hajtotta őket utána tovább a végállomás felé. A Pinceplacchoz közeledve legklasszikusabb tokodi borosgazdáink, Tillmann Béla és Kolbert János láttak vendégül bennünket, ezúton köszönjük mindnyájuknak, továbbá Robotka Dénesnek a felajánlásokat.

 

S a Pinceplaccra toppannánk, röpült felénk anyánk… Helyette nem más, mint tokodi falugondnokságunk töretlen alakja, Micheller Lajos bácsi készítette elő a területet a vacsorához, akiről mint tudjuk és ahogy ő maga mondani szokta: “Engem nem köll megválasztani, jövök én anélkül is.” És segít ahol tud, ezúton köszönjük munkáját!

A tűzrakóhelyek beüzemelését követően ki-ki falatozott a batyus szalonnájából, a habot a tortára pedig Németné Klári néni profi süteménye adta a csapatnak. Miután a vacsora és a jó tokodi (és mogyorósi) borok előidézték a csúcsszuper érzést meg a fejben a bizsergést, a közelben éppen összejövetelét tartó Kék Nefelejcs Nótakör és Kolbert Sándor érkeztek a Pinceplaccra hogy klasszikus nótáikkal szórakoztassák vendégeinket. Remek hangulatot teremtett a szürkület és a lobogó tüzek kíséretében, köszönjük nekik a daljátékot! Az este végéhez közeledve kisbuszokkal szállítottunk haza mindenkit, mely után egy újabb színvonalas közösségi eseményt tudhattunk magunkénak.

Köszönjük a lehetőséget pincegazdáinknak, a mogyorósbányai és tokodi segítőinknek, és köszönjük mindannyiótoknak, akik megtiszteltetek bennünket a részvétellel. A foglalkozás elérte a célját, jövőre veletek ugyanitt!