Tokod Falu Helytörténeti Kultúrmisszió

Helytörténeti kultúrmisszió - 2. rész: Kertaljai rétek

A Kertekalja vagy Kertaljai rétek Tokod Falu nyugati részének egyik dűlője. Északról az Únyi-patak illetve a Pékárka, nyugatról a Wéber-malom (Falu malom), délről a Széchenyi utca, keletről a Malom utca határolják. A terület igen vékony telkekre volt felosztva, ahol ki-ki művelte a saját kis konyhakertjét, viszont egy ház építéséhez több egymás mellett lévő telket is meg kellett vásárolni. A dűlőn 1892 és 1976 között húzódott az Annavölgyi vasútvonal, amelynek nyomvonala a megszűnés után máig is egyértelműen kivehető, hiszen a töltést gyakorlatilag földútként használjuk. A területen halad keresztül a Kolek-árok, ami az Öregtemetőből vezeti le a vizet Únyi-patakba. Az említett ároktól keletre található kisebb “tájegység” a Nádas, egy fél hektárnyi mocsaras terület, amely egykor számos fácán élőhelye volt.

A Helytörténeti Kultúrmisszió során Tokod történelmi, természeti kincseit látogatjuk meg, fotógalériát készítve felidézzük azoknak történetét.