Sújtólégrobbanás 1942. július 31. - Horváth Károly visszaemlékezése
1942 júliusának utolsó péntekén több mint ötven bányász halt meg az Erzsébet-aknai sújtólégrobbanásban. A harminchét tokodi vájárt augusztus első vasárnapján temették el. Erre emlékezünk évente augusztus első vasárnapján, de ez alkalom arra is, hogy tisztelegjünk a még élő bányászok előtt, s a többi elhunyt bányászt is Isten kezébe ajánljuk, Szent Borbála közbenjárását kérve értük. Együtt érzünk azokkal a családokkal, akikben sebek szakadnak fel ilyenkor.
Kardos Mihály plébános
Elengedhetetlen tartottam, hogy a helytörténettel foglalkozó oldalunkon mi is megemlékezzünk erről a 75 évvel ezelőtt történt tragédiáról. Egyrészt személyes okból, másrészt azért mert rajtam kívül sok-sok tokodinak felmenői azok az emberek, akik 75 éve még lementek a mélybe, de már nem tudtak feljönni, harmadrészt pedig rendkívül fontos tény az, hogy Tokod több mint 100 éven keresztül jelentős bányász település volt. A helyi bányászoknak is köszönhetjük azt, hogy a falu kiépült, és jelenleg itt tart, ahol tart. Éppen ezért nem lehet elfeledni a kemény munkák és az áldozatok emlékét, amelyet értünk hoztak az elődeink, és mindenkor meg kell adni a tiszteletet számukra. Szolgáljon példaként a kitartásuk mindenki számára.
A következőkben Horváth Károly visszaemlékezését olvashatjátok a robbanásra.
“1939-től 1942-ig dolgoztam a bányában négy évet, tizenhat éves koromtól, Erzsébet aknán. 1942-ben volt a robbanás. Ezután apám nem engedett vissza a bányába. Próbáltam visszamenni, de nem is vettek fel. Azt mondták, nincs fölvétel, az Alföldről pedig hozták az embereket. Nem is voltam kifogástalan állapotban. Elmentem az Üveggyárba, 1956-ig ott dolgoztam. A robbanáskor lent voltam a bányában. Péntek délben szálltunk le. Urasági beosztott voltam, lejtaknáknál, gépnél, csilléket felhúzatni. Nagy robbanás. Jöttek fel az emberek, hogy mi van… Mi sem tudtuk. Mentünk az idősebbek után, kifelé menekültünk. Bementünk egy vágatba. Dániel Jani bácsi mondta: baj lehet, mert dupla levegőt fújnak be. Vagy két órát töltöttünk a vágatban, a bejáratát kabátokkal zártuk el, amennyire lehetett. Jani bácsi elvágta a légvezetéket és jött a jó levegő. Kint többen összeestek, akik a mély felől igyekeztek kifelé. Több bányától hoztak mentőalakulatokat. Sokan jöttek le, keresték az embereket. A halottakat hordágyon vitték. Bennünket vezettek a főaknáig. A robbanástól a csillék összelapultak; a nagy vaslemez, amelyen a csilléket forgatták, összehajlott. Fent egészségügyiek vártak. Aki nem volt jól, kórházba vitték. A halottakat egy öreg aknaépületben helyezték el. A nővéremnek Gizának azt mondták, én is meghaltam. Giza be is jött a dorogi kórházba s ott az apácanővér egész éjjel az ágyam felett állt. Haidler Jani bácsival együtt vittek haza lófogaton; a fogat a bányáé volt és betegszállításra használták, öten-hatan lehetett elférni a fabódéjában. Kovács Jánosra emlékszem még név szerint, mogyorósiak is ott voltak. Féltem, imádkoztam, még ma sem volt olyan nyugodt percem, mint akkor: elfogadtam, hogy meg fogok halni. Nekem a bátyám Kálmán halt meg akkor, vájár volt, megfulladt. Voltak, akik teljesen megégtek. Zicsi Vilmos sógorom, az unokatestvérem férje is akkor halt meg, szintén vájár volt. A temetésen sok pap volt. A koporsók le voltak rakva az út mentén a ravatalozóház előtt. Mindegyiket ismertem, mivel egy műszakban dolgoztunk.”
A sújtólégrobbanás tokodi áldozatai:
Gethe József, Gyürki József, Karányi Károly, Süveges József, Süveges Károly, Banai Lajos, Szekeres Fülöp, Pozsonyi Fülöp, Hundzsa Vendel, Grósz Károly, Linn Ernő, Tokodi Károly, György Rezső, Schuck Imre, Faragó Ferenc, Kyhen Miklós, Szabó István, Trenger István, Lukács István, Zicsi Lajos, Süveges János, Kondár Ignác, Lajos Ferenc, Bertók István, Süveges Károly, Papp Lajos, Szorcsik Péter, Széll Károly, Kondár Ignác, Hajdú Lajos, Nagy Gergely, Szabó Márton, Szedő Nándor, Cseresznyés József, Simon Lajos, Sajtos István, Rozsnyó István, Hundzsa Kálmán, Zicsi Vilmos
- augusztus első vasárnapján a 8:30-kor kezdődő szentmise után a templom melletti Szent Borbála szobornál emlékezünk a 1942-es robbanás áldozataira, és minden élő és elhunyt bányász előtt tisztelgünk.
Jó szerencsét!