Tokod Falu Helytörténeti Kultúrmisszió

Helytörténeti kultúrmisszió - 37. rész: Mogyorósi sziklák

Október végén járunk, a bort most már préseljük, a szüret időszaka majdhogynem véget ért. A Tokodi Pincevölgy és környékének felderítéséből már csak három tájegység maradt ki, amiről még ősszel szeretnénk képsorozatot bemutatni. A Bikás oldal még várat magára, október utolsó szombatján azonban felderítettük a Gelenye oldalt és a Mogyorósi-sziklákat, ezen a vasárnapon utóbbiról írunk néhány gondolatot. A Mogyorósi-kő alja a Nagyvölgy, és ezzel a Történelmi Tokod nyugati határvonala egyben. Maga a sziklaplató már Mogyorósbánya területéhez tartozik, viszont mind a panoráma, mind a sziklához vezető útvonalak miatt szervesen kötődik a Tokodi Pincevölgyhöz, ezért nem hagyhattuk ki a felderítendő tájak közül. Amint írtuk, nyugatról Mogyorósbánya, északról a Hármashatár-hegy, keletről a Nagyvölgy, délről pedig a Gelenye-dűlő határolja. A sziklaplató a Bajóti-kőhöz és a Hegyeskőhöz hasonlóan triász kori mészkőből áll, amely sok-sok millió év alatt a meszes vázú tengeri élőlények lerakódásából keletkezett. Közelről vizsgálva a sziklákat szépen láthatóak ezek a lerakódási rétegek. A szikla maga 297 méterrel emelkedik a tengerszint fölé, ez éppen elég ahhoz, hogy gyönyörű panorámát nyújtson akár a Nagyvölgy, akár a Dorogi medence felé, tiszta időben a Börzsöny is látható. A viszonylag kismértékű fényszennyezés miatt alkalmas hely csillagászathoz, szoktak is táborokat szervezni ezen a helyen. A rendkívül formás, múltról mesélő sziklatömbök, a panoráma a szomszéd falukra mind-mind szerepet játszottak abban, hogy a Mogyorósi-kőszikla is igen kultikus hellyé váljon a Tokodi határban, mi sem bizonyítja ezt jobban, mit a Tokodi himnusz szerzőjének, Kolbert Sándornak a sziklákról szóló dala. Az év minden szakában kitűnő élményt nyújt, ha kirándulásunk során a Kék túra vonalán megközelítjük a Mogyorósi-követ. Ha szép az idő, irány hát egy kis kirándulásra!

A Helytörténeti Kultúrmisszió során Tokod történelmi és természeti kincseit látogatjuk meg, fotógalériát készítve felidézzük azoknak történetét.