Tokod Falu Helytörténeti Kultúrmisszió

Helytörténeti kultúrmisszió - 41. rész: Bundás hegy

December első vasárnapjára tartogattuk az idei év utolsó tájegység-bemutató albumát. A falu külterületének nyugati határáról maradtak elfekvőben nem elhanyagolható felvételek a Bundás hegyről, amelyet a Gelenye oldal, a Körtvélyes dűlő és a Török út ölelnek körül. A most leírt három tájegységről már korábban olvashattatok, most viszont a köztük lévő kis dombocskán van a hangsúly. Történetileg a szőlőművelő vidékekhez tartozott ez is, így fejlődése, alakulása is egybecseng a dombot körül ölelő területekével. Arra, hogy miért kapta a “Bundás”, jelzőt manapság még inkább magyarázatot ad a dombot borító növényzet. Klasszikus vasfű és gaz borítja, viszont távolabbról nézve a növényzet mintegy bundaként takarja be a domb talaját, ezért hát a beszédes név. A domb felfedezése az október eleji, Török útban megszervezett kis kirándulásunk alkalmával történt, a domb volt a célállomása a sétánknak. A fenti tájékozódás, csoportkép-készítés éppen elég időt nyújtott arra, hogy gyorsan körbe is fotózzuk a környéket, az elkészült képtár pedig majd 2 hónapig pihent a D meghajtón, amíg végre nyilvánosságra került. A szokásos szubjektív tájegység promóció sem marad el, röviden tömören dióhéjban: szép a kilátás és a hangulat, ne hagyjátok ki. Innentől beszéljenek a képek! December második hétvégéjén terveink szerint az adventi vásárról, a harmadik hétvégén pedig a Falukarácsonyról fogunk galériát bemutatni a hétvégén.

A Helytörténeti Kultúrmisszió során Tokod történelmi és természeti kincseit látogatjuk meg, fotógalériát készítve felidézzük azoknak történetét.