A Soós Tokod közigazgatási területének nyugati határvidéke. Messze nem legnyugatabbi pontja, hiszen a Pincevölgy jóval kijjebb nyúlik, azonban ezen a területen lehet látványosan naplementét nézni, illetve a Bajnai úton a szóban forgó táj mellett elhaladva látjuk leginkább, hogy innen nyugatra már táti földek vannak. Északól és Nyugatról Tát, keletről a Sashegy és az Öreg-Pékárka valamint a Bajnai út, délről pedig a Sánczok illetve a Mogyorósi úti dűlő határolják. A táj neve vélhetően onnan ered, hogy néhány évtizeddel ezelőtt még ez a terület is a Duna aktív árterülete volt, sós, szikes mocsár foglalt helyet a térségben. Az elmúlt évek csapadékos időszakai is megmutatták, hogy itt bizony nincs mélyen a talajvíz, arra alkalmas időpontban simán kialakulhat egy kis belvíz a területen, amelyet egyébként évszázadok óta használ a helyi mezőgazdaság. Idén búza és napraforgó termett a földeken, utóbbit bármennyire is akartuk, idén nem sikerült virágzásakor lefotózni. A mocsaras terület jellegéhez érdekesség, hogy ez nagy arányban közrejátszott ahhoz, hogy 1685-ben az osztrák-magyar seregek vereséget mértek a táti és a tokodi dombok aljánál lévő mocsaras, szikes, lágy talajon a török seregekre, így is elősegítve azok kiűzését a Magyar Királyság területéről. Erre emlékeztet a Sashegy tetején állított évszám. A Soós felderítésében részt vett: Posár Ede, Bunyik Tamás, Szabó Tamás, Faragó Ferenc.