A tokodi szénbányászat története
A kezdetek
Sok helyen leírták már a magyarázatát annak, hogyan is találhatták meg az első szenet a Dorogi medencében. A történet szerint a Sándor uradalom kondásai disznókat őriztek a Miklós-berekben, és a tábortüzet a disznók által kitúrt csillogó, fekete kövekkel rakták körül. Legnagyobb ámulatukra a kövek lángra kaptak. Hogyha igaz a történet, akkor az uradalom disznói csolnoki szenet találtak. Ami viszont már bizonyos, hogy 1781. január 27-én Rückschuss Antal Ruhr-vidéki bányász szerződést kötött Krempf József csolnoki bíróval a Miklós-berekben való szénkutatás engedélyezéséről. Megjegyzendő, hogy kicsi az esélye, hogy a németországi Ruhr-vidékről véletlenül pont ide találjon egy szénkutató, valószínűbb, hogy már korábban híre ment annak, hogy a medencében igen jó minőségű szén rejtőzik. Mindezek után, az 1800-as évek elején további bányászok, kutatók érkeztek a területre, bele- értve Annavölgy és Tokod környékét is.
Gáspár Sándor: Az égő fekete kő
Az ótokodi széntermelés
Ótokod területe az 1800-as évek elején az esztergomi papneveldéhez tartozott, ez volt Tokod környékén az első terület, ahol a szénbányászatot megkezdték 1839 körül. Eleinte a vidéki molnárok, és kocsmárosok bérlik a területet, akik sűrűn váltották egymást, mert nem fizették meg a bérleti összeget. Az 1830-as években Brunner Antal és Staffenberger Ignác nyitják meg a Kerékhegy gerincén a József, Ignác, Antal, és Borbála tárókat, ezek számítanak az első komolyabb bányáknak. 1855-ben a terület Miesbach Alajos kezébe kerül, majd két évvel később Drasche Henrik szerzi meg a szénjogot. 1866-ban készül el a Gusztáv II-es akna, melyet 10 lóerős gőzgéppel szerelnek fel, 5 év után az aknában 18 áldozatot követelő sújtólégrobbanás történt. Mindez után az akna még 15 évig üzemel, majd leállítják. 1881-ben a táti Duna-parti szénrakodóig lóvontatású kisvasutat építettek, ez volt a szénmedence első bányavasútja. 1872-ben épült meg a Vilmos akna, ahová 1896-ban kezdik meg a Tokodi-altáró megépítését. A kezdetleges ótokodi bányák egy része kimerült, más része vízbetörés nyomán megsemmisült, így a megmaradt széntelepeket később a Tokodi-altáróból fejtik le.
Tokodi-altáró
Eleinte tisztázandó maga a kifejezés is: a táró, altáró bányaalagutat jelent, melyben bányavasút húzódik, többnyire ezeken keresztül történt a szén felszínre szállítása. Jellegzetessége, hogy a lejtés, illetve emelkedés nagyon kis mértékű, ezek az alagutak többnyire vízszintesen vezetnek a hegy gyomrába. Tokodaltáró település neve is ebből a kifejezésből származik, ugyanakkor léteztek a medencében, az utókor számára kevésbé ennyire ismert alagutak is, például a Dorogi-altáró, vagy a Borókási-altáró Csolnokon.
A régi altáró kihajtását 1896-ban kezdték meg, amely az ótokodi Vilmos aknáig húzódott. Az alagútból eleinte ereszkéket hajtottak, és itt tisztázandó az ereszke fogalma: nagy mértékben lejtő bányaalagút, a mélyebben lévő széntelep könnyebb elérésére, az ereszkéket szállításra is használták. A vízszintes alagút esetében sem volt ez másképp, meredeken lefelé, triász mészkövön át érték el a szenet, valamint a karsztvizet, amivel igen csak meggyűlt a bajuk a bányászoknak abban az időben, ezért a bányaterületek nagy részét kénytelenek voltak elgátolni, illetve felhagyni. 1922-ben készül el az új tokodi-altáró 3200 méter hosszan, némileg modernebb technikával. A következő években a sorozatos vízbetörések szorosan követték egymást, ezért nagyobb kapacitású szivattyúkkal szerelték fel az altáró egyes területeit, újabb aknákat kapcsolnak be a szállítási rendszerbe (Pl: Ágnes akna), megépül a 120 vagonos szénosztályozó, a lakótelepen munkásotthont, iskolát, óvodát, orvosi rendelőt építenek. 1947-ben az alagutat meghosszabbítják, és összekötik a dorogi alagúttal, ettől kezdve Dorogra folyik a szállítás. A 60-as években a dorogi összeköttetés megszűnik, ismét Tokod felé szállítanak ki, újabb szénmezőket tárnak fel és újabb ereszkéket hajtanak, melyeken keresztül a sorozatos vízbetörések során 1968-ig termeltek, amikor is az altáró egy részét, és a hozzá kapcsolódó jelentős, XV-ös aknát véglegesen elönti a víz. 1972-ben az alagutat némileg átalakítják, benne vízművet hoznak létre Dorog, illetve később Csolnok vízellátására, az e fajta ivóvíz ellátás 2001-ig működött. Néhány évig kizárólag a Dunára hagyatkoztak, majd 2007-ben befejeződött az altáró felújítása, és ismét megindult a víztermelés, így a környező települések ismét a Tokodi-altáróból kapják ivóvizük egy részét.
Tokod községi bányák
1882-ben Ehrenwald Márk szerzi meg a községi területek szénjogát, és a Hegyeskő déli oldalán bányát nyit. Hat évvel később a területet átveszi az Északmagyarországi Kőszénbánya Vállalat, aki a bányát bezárja, helyette a várbereki dűlőben mélyít aknát. 1893-ban a várbereki dűlőtől nyugatra kezdik építeni az Erzsébet I-es köraknát, és III-as légaknát. 1898-ban a bányaüzemet vízbetörés miatt felhagyják, és csupán 19 év múlva nyitják újra, és kezdik meg a termelést. Az Erzsébet akna megnyitásával a várbereki bánya szükségtelenné vált, bezárták, majd csak a 60-as években fejtik le az egész területet. 1927-ben alagutat (tárót) építenek Erzsébet akna és a Sashegyi akna között. A sashegyi bányát 1920-ban kezdik építeni, hamarosan meg is indul a termelés. 18 évvel később a Tát felé nyúló ereszkében nagy meny- nyiségű vízbetörés történt, az óriási vízmennyiséget a szivattyúk kapacitása nem bírta, a bányát felhagyták.
Sashegyi akna
A következő években viszont több fejlesztés is történt Erzsébet-aknán, újabb telepeket nyitottak meg, lejtaknákat hajtottak, viszont egyre több helyen is nagyobb mennyiségben gyülemlett fel a metángáz, másként fogalmazva a sújtólég. 1942. július 31-én olyan mennyiség gyülemlett fel, hogy egy szikra is elég volt egy óriási robbanáshoz, ami be is következett. A robbanásban, valamint később a kórházban összesen 51-en haltak meg. A helyreállítás után folytatódtak a munkák, egészen 1961-ig, amikor is vízbetörés miatt 7 évig szüneteltetni kellett a bánya üzemét. 1968-ban tértek vissza a bányászok, csupán rövid, három évnyi időre. 1971 májusában a DK-i ereszkében elérték az üzemhatárt, ezért további széntelepek után kutatófúrásokat végeztek, a víz nem jelent meg. Június 10-én először csepegés formájában jelent meg a víz, majd gyorsan növekedve elérte az 50 köbméter/perces mennyiséget, így a mezőt felhagyták. A bánya vízbetöréseinek együttes mennyisége meghaladta a szivattyúk kapacitását, így július 12-én a szivattyúkat a külszínről lekapcsolták, a bányaüzemet bezárták.
Tokodi Erzsébet akna
XVII-XVIII-as aknák
1894-ben a Trifaili Kőszénbánya Rt. kutatást végez a területen. 1924-ben megkezdik az ikeraknák mélyítését, de fél év múlva a mélyítéssel leállnak, az aknákat víz alá engedik. 1951-ben folytatódik az aknamélyítés, hét év múlva üzembe is helyezik. A termelés elindítása után három hónappal vízbetörés történt, az akna elúszott. 1959-ben víztelenítenek, majd új széntelepet nyitnak meg. Ettől kezdve a 70-es évek elejéig (kisebb vízbetörésektől eltekintve) zavartalanul folyt a kitermelés, több bányamezőben egyszerre, a kitermelt szenet villamosított bányavasúton szállították Annavölgyre. A 70-es évek elején megjelentek a nagyobb vízbetörések, viszont ezeket még kordában lehetett tartani. 1971-ben megkezdik az eddig még csupán mélyfúrásokból ismert északkeleti terület feltárását. Március 29-én 7 köbméter/perces vízbetörést fakasztottak, melyet betongáttal elzárnak, majd továbbhaladnak. 280 méteres előrehaladás után 76 köbméter/perces vízbetörés történt, amely a függőaknai mező teljes elfulladását okozta. Ennek következtében északnyugati irányban igyekeztek fejtési területet nyitni. A nyugati irányba telepített IX-es ereszke 25. méterében november 1-én a víz szaporodását észlelték. A víz két nap alatt 7 köbméter/percre, majd tovább növekedett. Három nap múlva a 35 köbméter/perces szivattyúzás ellenére a víz elárasztotta a szivattyúkamrát. A bányamezőt és ezzel együtt a XVII-XVIII-as aknapárt is fel kellett adniuk. A vízbetörés számított mennyisége 60 köbméter/perc volt.
17-18-as aknák Csobántanyánál
Ebszőnybánya
1894-ben a „sároldali” szénkibúvásokon a szénjogot átvevő Trifaili Kőszénbánya Rt. kutatást kezd, és még ez év végén megkezdi az I-es és II-es táró kihajtását, két évvel később megépül a szénosztályozó is. 1897-ben 96 méter mély függőaknát mélyítenek. 1903. április 5-én a függőakna elfullad, majd a termelést gazdasági okokból beszüntetik. 1921-ben külfejtést kezdenek, amit három évvel később földcsuszamlás takar be. 1925-ben a bányát felhagyják. 1940-ben indul újra a termelés a külszínen, majd új lejtaknákat és tárókat hajtanak. 1952-53-ban építik a tokodi homokszállító kötélpályát, két évvel később nyitják meg a Nyugati tárót, 1 év múlva felújítják a vasútállomással közös szénosztályozót. Innentől kezdve a bányaüzem több ereszke, lejtakna építésén, vízbetörésen, bányarész-bezáráson át az 1970-es évekig egyensúlyban működött. A 70-es évek elején már túlsúlyba került a lefejtett telepek, bányarészek cementálása, tömedékelése, mindezek mellett folyamatosan küzdeni kellett a vízzel is. Mindezek mutatják, hogy a bánya által művelt széntelepek kifogyóban vannak. 1970-ben a nyugati mezőt bezárják, egy évvel később kutatómunkákat kezdenek az Új-ebszőnyi üzemben. 1972-ben Ebszőnybánya átveszi az annavölgyi X-es aknai terület művelését, visszafejtését. Az üzemiroda és a műhelyek a XVII-es aknai épületekbe költöznek át. A hetvenes évek közepén Öreg-Ebszőnyben még kutatófúrásokat végeznek, viszont komolyabb bányanyitásra nem kerül sor, 1976-ban megszüntetik a MÁV vasutat, a fatelepet, és nem sokkal később magát az Ebszőnybányai üzemet is bezárják.
Ebszőnybányai szénbuktató (mögötte a vasútállomás)
Ekkorra a medence fő termelő aknáit elvitte a víz, ezért a megmentésért egy saját beruházás keretében nyitották meg Lencsehegy I (Kesztölc) és az Újebszőnyi bányaüzemeket, utóbbi a pincéki elágazásnál helyezkedett el. A hetvenes évek végére Újebszőnyt felszerelték nagy kapacitású ventillátorokkal, kihajtották a megfelelő lejtaknákat és ereszkéket, előbbit végtelen köteles szállítással, valamint elkészült a szükséges felszíni bányavasút hálózat is. Rövid időre sikerült javítani a medence helyzetén, de az itt talált szén rosszabb minőségű volt, mint amire számítottak, ezért a gazdaságtalan kitermelés, és a Dorogi Szénbányák Vállalat felszámolásának elkezdése miatt az Újebszőnyi bányának, a Tokod-környék utolsó szénbányájának kapuit is bezárták.
Újebszőnybánya
Mit láthatunk mindebből a jelenkorban?
– Az ótokodi bányáknak nyomát sem találjuk a területen, egyedül a domborzat megváltozása utal az egykori bányaművelésre. Az egykori ótokodi tó inkább a bányaalagúthoz (altáróhoz) kapcsolódik.
– A tokodi altáró jelenleg is üzemel, ivóvíz-kitermelés céljából, mintegy 3 km-en. Az el nem bontott épületek közül a legjelentősebb az egykori trafóház, illetve a szénosztályozó, amelynek vágányai között már több tízéves fák nőttek ki.
– Erzsébet akna épületeit a földdel tették egyenlővé, jelenleg egy más vállalkozás működik a területen. Az egyetlen bányaművelésre utaló, igen szembetűnő nyom a meddőhányó. A sashegyi bányánál ugyancsak, a meddőhányó utal az egykori bányára, illetve egy, az utcafront felé nyíló rés, ahol annak idején a vizet szivattyúzták az Únyi-patakba.
– XVII-XVIII-as aknák: A föld alatti bányaterületen, és az aknatornyokon kívül minden áll, az épületek ugyan elég rossz állapotban, a tárók viszont több száz méterig járhatóak. A terület jelenleg magánkézben van.
– Öreg-Ebszőnybányán a legszembetűnőbb a régi, csupasz téglaépület, a trafóház, illetve az egykori vasúti rakodó maradványai. Mindezek mellett fellelhetőek a homokszállító kötélpálya maradványai is. Újebszőnyben a bánya iroda áll, az udvaron belül pedig romokban az egykori bányához kapcsolódó épületek.
Források:
– Tóth Tibor: Szénbányászat a Dorogi szénmedencében 1781-1981
– Schmidt Sándor: Az Esztergomi Szénmedence bányászatának ismertetése
– Pikler József gyűjteményéből
– www.kisvasut.hu
– www.annavolgy.hu
– www.tokod.hu
Faragó Ferenc
Tokod Falu Helytörténeti Kultúrmisszió
2017