Tokod Falu Helytörténeti Kultúrmisszió

Az ország első lábszánkózása a Getén

Ma már feledésbe merült, hogy 110 évvel ezelőtt nevezetes esemény színhelye volt a mi kedves hegyünk, a jó öreg Gete.
1908. január 19-én ezen a napon síversenyt rendeztek meg, ami a maga nemében az első volt Magyarországon. A sporteseményt a Magyar Turista Egyesület Egyetemi Osztálya rendezte, élén Serényi Jenővel, ki indult is a versenyen, és még versenybíró is volt.
A 12 km-es sítávverseny rajtja Dorog határában volt. Útirány a Gete 457 méteres csúcsa volt, majd onnan a déli lejtőn lesiklás a katlanba, egészen az Auguszta telepi célig.
A terep akadályokban bővelkedett: fák, bokrok, buckák, gödrök során kellett átküzdeniük a résztvevőknek. Emellett a folyamatos emelkedés (350 m) nehezítette a sportemberek dolgát.
Az időjárás további nehézséget jelentett: a két héttel előbb lehullott hó sokat olvadt, majd jéggé dermedt. Ennek dacára a versenyen 8 fő állt rajthoz. Valamennyien a sport egyesület tagjai voltak. Nem csoda, hiszen a helyieknek aligha állt rendelkezésre sítalp. A versenyen nagy számú érdeklődő közönség jelent meg. A versenybíróságot dr. Jordán Károly és dr. Zsitvay Tibor képezte. A verseny kezdők és haladók részére volt kiírva, kik együtt indultak el 3 haladó és 5 kezdő felállásban.

 

Korabeli újságcikkből származó fotó



A névsor: Barcza Imre, Berán János, Büttel János, Fodor Károly, Hruby Ede, Madaras Jenő, Serényi Jenő, Vigyázó János.

9 órakor rajtoltak el, Fodor és Serényi rögtön az élre vágnak és egymás mellett végig vezetnek, ami érdekes küzdelmet eredményezett. A nagy ködben alig lehetett 5 lépésnyire látni, így a versenyzők között az összeköttetést csak a gyaloglók tartották fent, kik könnyebben haladtak.

Az akadályokat késve észlelték, ezért sok volt a bukás.

A Gete csúcsára felérkezés sorrendje:

  1. Fodor Károly, 10 óra 6 perckor;
    2. Serényi Jenő10 óra 6 perckor,
    haladók.
    3. Berán János 10 óra 12 perckor;
    4. Büttel János, ki a ködben eltévedt és 15 perc kerülőt tett, 10 óra 31 perckor,
    kezdők.

 

A célba érkezés sorrendje:
1. Fodor Károly, 1.28 perc 0,4 mp ;
2. Serényi Jenő, 1.28 perc 0,6 mp ;
3. Berán János, 1.36 perc 4,2 mp ;
4. Büttel János, 1.55 perc 4,4 mp

Az utóbbi kettő a kezdők első két helyezettje. A többi részt vevő sajnos a versenyt feladta.
A befutó helyszíne, az Auguszta telep ma Rákóczi telep néven Csolnok része. A verseny része lett volna a rövid távú lesiklás a Getéről. Ez a szám sajnos elmaradt a rossz időjárás miatt.
A nézőközönség szánkázással múlatta az időt és a versenyzőkkel együtt a 10 órai vonattal érkeztek Budapestre,ahol szép fogadtatásban részesültek az egyesületi tagok részéről.

 

Posár Ede