Az otthon nem egy hely, hanem egy érzés
- augusztus 31. és szeptember 3. között több belevaló tokodi csoport is tiszteletét tette testvértelepülésünk, az Erdélyben fekvő Homoródalmás falunapi rendezvényein, életre szóló élményeket szerezve. A következő cikkben a Tokodi Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökének beszámolója olvasható a testvérfaluban való látogatásról.
Szeptember első hétvégéjén, pénteken izgatottan vágtunk neki, a majd 800 km-es útnak az önkormányzat által delegált csapattal és egyesületünk 4 tagjával, hogy részt vehessünk testvértelepülésünk, Homoródalmás falunapján Erdélyben. Az izgalmak oldása érdekében, az indulást követő fél órán belül túl voltunk az első pálinkán, elvégre fontos a szervezetnek a megfelelő mennyiségű gyümölcs bevitele. Pár óra elteltével megállapítottuk, hogy a zsibbadt végtagok és fájó derekak kezelésére is kiválóan alkalmas a gyümölcspárlat, ezért az utazás hátralevő részében a kúrálásnak éltünk, valamint a táj, és a székelykapuk szépségében gyönyörködtünk. Ottani idő szerint este 7 óra után nem sokkal érkeztünk Homoródalmás művelődési házához, ahol már várt bennünket Polgármester Úr, Alpolgármester Úr és a helyi lakók leírhatatlan vendégszeretete. Valószínűleg a helyi asszonyok egész nap sürögtek, forogtak a konyhában, ugyanis több mint 100 főre főztek és mindezt három napon keresztül. A közös vacsora elfogyasztása után elfoglaltuk a szállásunkat, majd lemostuk magunkról a hosszú út porát és indultunk az utcabálra. Az este folyamán a Friday Rehab és a Volti zenekar lépett fel, az utóbbi hajnali 4 óráig muzsikált legnagyobb örömünkre. 4 órával később fúvósok hangjára riadtunk fel, ugyanis a helyi lakosokból álló zenekar toborzója indította a napot, körbejárva Homoródalmás utcáit. 11 órától unitárius istentiszteleten vettünk részt a helyi hívekkel és a meghívott vendégekkel egyetemben. Ezt követően a fúvós zenekar vezetésével átvonultunk együtt a művelődési ház kertjében felállított színpadhoz, ahol Tikosi László polgármester Úr hivatalos megnyitója után fellépett Sorbán Enikő népdal énekes és az Udvarhely Néptáncműhely. Ezzel párhuzamosan helyi termelők és kézművesek kínálták termékeiket, tésztától a mézen át a süteményekig megtalálható volt minden. Külön kiemelném Sándor Kálmán Huba helyi sajtkészítő termékeit, aki kézműves sajtokat állít elő. Késő délután meglátogattuk műhelyét, ahol készségesen fogadott az ő édesapja, és bemutatta a sajtkészítés folyamatát műhelyében. 5 órától megtekintettük a megyei labdarúgó bajnokság mérkőzését, ahol Homoródalmás csapata játszott hazai pályán. Elgondolkodtató volt látni, hogy a frissen levágott fűvel borított pályán, amely alatt így is volt vagy 15 cm-es a gyep, a játékosok nem panaszkodtak, nem nyavalyogtak, szimplán alkalmazkodtak a körülményekhez és játszottak a maximumon, mindezt emberhátrányban, ugyanis a csapat kapusa nem ért rá a mérkőzés idejében, ezért egy mezőnyjátékos védte a helyiek hálóját, de még ennek ellenére is kiharcoltak egy 2:2-es döntetlent.
Mérkőzésről hazafelé sétálva, betértünk az egyetlen helyi poharazóba, hogy kipróbáljuk ezt a fajta életérzést is, meg amúgy is kúrálni kellett a még az utazástól fájó derekunkat. A közös vacsorát követően, este 10 órakor kezdetét vette a helyi polgárőrség megsegítésére szervezett jótékonysági bál. Érdekes volt látni, hogy itt nincsenek asztalok, hanem mindenki megfog egy széket és a társaságok egy kört kialakítva foglalnak helyet. Itt is ért bennünket egy pozitív benyomás, ugyanis épp a mosdó felé osonva leszólított egy idősebb ember, elvégre az 1400 fős faluból nem voltunk neki ismerősök, ezért megkérdezte honnan érkeztünk. Miután megtudta, hogy Magyarországról, elmesélte, hogy már ő is járt felénk, de csak Kecskemétig jutott, viszont Kiskőrösön Petőfi Sándor szülőházát meglátogatta, de mikor ezt kimondta, ekkor eltört nála a mécses… miután megnyugodott, az általa vásárolt itallal kínált bennünket, amit természetesen örömmel elfogyasztottunk, elvégre nem szerettük volna megsérteni az úriembert, másrészről ugye még mindig kúráltuk az utazástól zsibbadó, fájó derekunkat is. Hajnali órákban még Jegyző Kisasszonyunk intézett egy kérést a zenekar felé, mely szerint játsszák el nekünk a Nád a Házam Teteje című örökzöld magyar slágert, a dobos elmosolyodott és közölte, ők ezt nem szokták játszani, de sejti melyik nóta lehet ez, úgyhogy tesznek egy próbát. Percekkel később már ismerős ritmus szólt a hangszórókból, viszont innentől kezdve körülbelűl 10 percen keresztül ezt a számot játszották, annyira belejöttek, mi pedig táncoltunk rá annak rendje és módja szerint. Ezek után hajnali 3 óra körül visszavonulót fújtunk elvégre még aznap főznünk kellett… A 9 órási reggelit követően, az előző esti és az aznap hajnali alapos fájdalomcsillapítás eredményeként, riadtan eszméltünk fel, hogy az otthon hagyott bográcsállvány az nem egy rossz álom volt, hanem a kőkemény valóság. Miután sikerült egy falubeli lakostól megfelelő méretű bogrács állványt kölcsönözni, csapatunk elindult a Karácsonygátjához. Körülbelül 25-30 perc földúton autózás és tehenek között szlalomozást követően megérkeztünk egy idilli, mesebeli tájhoz, ahol már állt a nagy színpad, illetve rengeteg büfés volt kitelepülve. Gyönyörű erdős, dimbes-dombos terület, patakkal szegélyezve, tehenekkel tarkítva, tényleg mint egy mesekönyvben. Az a szokás, hogy minden meghívott község, település főz valamilyen általa kedvelt, preferált ételt. A kipakolást követően, megkezdtük az alapanyagok feldolgozását, a tűztér előkészítését. Az előkészületek során a teljes csapat kivette részét a munkából, ennek köszönhetően mondanom sem kell, jó hangulatban telt a munka, hiszen folyamatosan ment az adok-kapok, nemtől, kortól, beosztástól függetlenül. Miután a hagyma lepirult a brigád jelentősebb része elindult felfedezni, a homoródalmási barlangvidéket. Mire visszaérkeztek a bő 3 órás túráról, csapatunk fő séfje, Keró már a tejszínes kapros habarást készítette a tokodi betyárgulyásra. Időközben ekkor már zajlottak a hivatalos programok a nagyszínpadon, ahol fellépett Monopatia Allilegiis Lofkada (Görögország), a Grupo de Desarrollo Malaga (Spanyolország), a Lelkes Zenekar (Székelykeresztúr) és délután 4 órától az Ossian és előzenekara a Transylvanium koncertje szórakoztatta a nagyérdeműt. Leírhatatlan érzés volt ott állni az 5-6 ezer fős tömegben, annak ellenére, hogy a mi önkéntes tűzoltó társaságunk elsődlegesen nem a rock zenével szimpatizál, mégis átéltük maximálisan az egész koncert hangulatát, mondanivalóját, időnként a könnyeinkkel küszködve. Aki még nem élt át ilyet, nem érezheti azt az érzést, túl ezer hegyen-völgyön, majd 800 km-re a mostani hazádtól, ahogy több ezer torok egyként énekli az aktuális dalt… Egy örök életre szóló élménnyel gazdagodtunk mindnyájan. Este a gyors pakolást követően elindultunk a szállásunkra, ahol egy hideg zuhannyal próbáltuk magunkat frissíteni, hiszen az egész napi főzés, és bő folyadékbevitel eredményeképp jelentkező ‘fáradtság’ erősen látszott rajtunk. Nem sokkal később már a főúton rögtönzött utcabálon koptattuk a flasztert. Ez itt már egy privát kezdeményezés volt, a hivatalos programban nem szerepelt, de úgy éreztük ott a helyünk. Minimális költségvetésű volt a rendezvény, hiszen 2 db elakadásjelző háromszög ( utcából kb. 100 méter elbirtoklására a rendezvény időtartamára) 1 db aktív hangfal, 1db mobiltelefon internettel, 1 db sörcsapoló és 1 db söröshordó kellett hozzá, hogy újra egy maradandó, nem mindennapi élménnyel gazdagodjunk. Nagyon jó vendéglátóink voltak, hiszen figyeltek ránk folyamatosan, nehogy kiszáradjunk, úgyhogy percekkel később már söröskorsóval a kezünkben, összeborulva énekeltük a ‘most múlik pontosan’ című nótát a csíkzenekar feldolgozásában. Amilyen egyszerű és rögtönzött volt ez a kis utcabál, annyira jól éreztük magunkat, azonban hajnali 3 óra körül takarodót kellett fújnunk,elvégre 7 órakor pakolás várt ránk és a reggelit követően a fájdalmas búcsú vette kezdetét, hogy elindulhassunk a majd 14 órás hazaútra. Megható volt átélni a búcsúzkodás során, mennyire szeretnek minket és mennyire ki is mutatják érzéseiket. Lenne mit tanulnunk az ott élő emberektől, büszkék értékeikre, ápolják is azt bőszen, saját magukkal foglalkoznak a globalizációs sémák majmolása helyett, és nem utolsó sorban bármilyen csapás ellenére is kitartanak szülőföldjük mellett. Használják népviseletüket, ápolják kultúrájukat, s tisztelik Istenüket. Sokat beszélgettünk a faluban élő székely emberekkel és számunkra hamar kiderült a hazafiasság előttük nem valami elvont eszme vagy homályos öntudatlan érzés, hanem konkrét dolog és igazán élő valóság. Az itt élő ember érzi és tudja, hogy olyan közösség tagja, amelyhez tartozni érdemes és értékes. Ebben gyökerezik erős nemzeti érzésük. Ez az egyetlen dolog, amelyben az igazi székelyek soha, semmi körülmény között megalkuvást nem ismernek.
És hogy miért ez a cím? Utaztunk Tokodtól 800 kilométert és az első pillanattól kezdve, úgy kezeltek minket, mintha mindig is ismertük volna egymást és annyi szeretet kaptunk, mint otthon… elmondhatatlan!
Köszönöm Tóth Tivadar Polgármester Úrnak a meghívást és a lehetőséget, útitársainknak a hozzáállást, az ott élőknek pedig az élményeket és a jó tartást, Kertész György, Robotka István, Pap Norbert és jó magam nevében…
Tisztelettel:
Bánhidi László