Tokod Falu Helytörténeti Kultúrmisszió

Helytörténeti kultúrmisszió - 17. rész: Tizenhetes akna

A 17-18-as aknák Tokod-Ebszőnybánya és Annavölgy között, Csobántanya alatt elhelyezkedő, közel 2 hektáros ipari ingatlanon helyezkednek el. A területen 1894-ben a Trifaili Kőszénbánya RT végez kutatást, majd 1924-ben megkezdik a szénbánya megépítését. 1925-ben a bánya elúszott (tehát a karsztvíz elárasztotta a bányavágatokat.) 1951-ben folytatják az aknák mélyítését és az építkezést. 1958. július 16-án helyezik üzembe, de október 18-án máris elúszik. 1959 első félévében történik a víztelenítés, innentől kezdve a bánya 1971-ig üzemelt, folyamatosan küzdve a vízzel és a betörésekkel. 1971 első negyedévében kezdik meg a bánya Északkeleti területeinek feltárását, újabb vágatokat hajtanak ebben az irányban, viszont október 8-án percenként 76 köbméteres mennyiségű vízbetörés elfullasztotta a bánya függőaknáihoz tartozó mezők egészét. A lejtaknai bányamező (lejtakna nem függőlegesen, hanem lejtősen vagy vízszintesen halad a föld mélyére) tehát a lejtaknai mező Északnyugat felé terjeszkedett, november elsején az egyik itteni vágatvégben is megjelent a víz, november 4-én a szivattyúzások ellenére a víz elárasztotta a szivattyúkamrát, így a megmaradt lejtaknai mezőt is fel kellett adni. Ezzel a Dorogi Szénbányák 17-18-as aknáit feladták. Valamilyen szinten történtek tömedékelések (a függőaknákat betömték, lezárták betonfedéllel), de a vízszintes szállító alagutakat nem zárták le, ez a főút mellől is látható. Vegyipari üzem működött az ingatlan egy részén a bányászkodást követő években, ez a magyarázata hogy még a 2000-es évek elején is az irodaépületek viszonylag jó állapotban voltak. Mára azonban rendkívül leromlott az állapota az egész ingatlannak. Az alagutak a képek alapján továbbra is járhatóak. A nagykapunál lévő kisházban egy házaspár őrizte a területet. A bánya táróiból (a régi képen jól látható) keskeny nyomtávú vasút indult ki egészen az annavölgyi bányavasút-pályaudvarig. Különlegessége, hogy villanymozdonyok húzták a szenesvonatokat a bányavasúton, amely a közúttal párhuzamosan húzódott Annavölgy felé, a Dorog-Annavölgy bányavasút-rendszer délnyugati vége volt az itteni bányaüzem. 2017 tavaszán az alsó szinten (főút mellett lévő) épületeket lerombolták, a területet kitisztították, viszont az Eladó felirat továbbra is látható a kapun. Képek forrása: Index fórum

A Helytörténeti Kultúrmisszió során Tokod történelmi, természeti kincseit látogatjuk meg, fotógalériát készítve felidézzük azoknak történetét.