Hosszas, csaknem 5 hónapos felderítés, adatgyűjtés, rendszerezés és egyeztetés következtében elérkeztünk odáig, hogy bemutassuk az eddigi legnagyobb projektünket. Gyakorlatilag az egész Helytörténeti felderítő “mozgalom” ennek a barlangnak a felderítésére vezethető vissza. Még bőven a száraz hideg tél időszakában voltunk, amikor (akkor még csak hárman) kerekedtünk fel Tokod határának löszdombjai közé, hogy felderítsük a falusi mendemondákból, legendákból már félig-meddig ismert vízaknát, amely mindvégig tabu téma volt, és ezen érdemben most sem szeretnénk változtatni. A tavasz kezdetén Slíz Györggyel, a Szent Özséb Barlangkutató Egyesület vezetőjével közösen vágtunk bele a már meglelt akna felfedezésébe. A függőleges járat közel 40 méter mély, ezért partizán felderítést szervezni oroszrulett lett volna. Éppen ezért hívtuk a hivatásos barlangászokat, akik némi kötél segítségével merültek bele az ismeretlenbe, szó szerint. Az akna aljára leereszkedve egy oldalirányú járat vezet bele abba a klasszikus (mészkőben létrejövő) hasadékbarlangba, amely falának egy részét kalcit-kristály alkotja, és apró cseppkövek is szép számmal megtalálhatóak rajta. A barlang aljában elérték a Dunántúli-középhegység főkarsztvíz-tárolójának vízszintjét. A víz 19 fokos, amely geológiai szempontból termálvíznek minősül, hiszen jóval melegebb, mint a környék évi középhőmérséklete. Tény, hogy szívesebben áztatjuk magunkat a hévízi tóban. Tudni érdemes, hogy a közlekedőedények törvényének megfelelően a tengerszinttől számítva ugyanolyan magasságban található a nyugalmi karsztvízszint a tokodi barlangban, és akár a tapolcai tavasbarlangban egyaránt. Mivel a járat a víz alatt tovább folytatódik, ezért második alkalommal az egyesület tagjaival egy hivatásos búvár is érkezett, aki a barlang víz alatti részét is felderítette. További 6 métert süllyedt a mélybe, ám egy szűkület megakadályozta abban, hogy egy távolabbi, jóval tágabb üregbe tudjon továbbmenni. Az ereszkedés és a merülés során részletes fotó- és videódokumentáció készült a barlangászok által, melyeket itt láthattok. Néhány szó az akna történetéről: Tokod területén a 20. század közepén 3 nagyobb víztermelő akna működött. Ezek közül az egyik a szóban forgó, amelyből a barlang is nyílik. A falu vezetékes ivóvízhálózatának kiépítésekor a fúrók keresték azt a helyet, ahol lefúrva biztosan karsztvizet találnak. 1953-ban a nem sokkal korábban börtönbe vetett Schmidt Sándort (aki a két világháború között a Dorogi Szénbányák igazgatója volt) kihozták a fogságból. Az egykori igazgató rámutatott az akna mai helyére, mondván: “Itt fúrjatok, gyerekek.” A fúrás, a barlang és a víz megtalálása megtörtént, kiépült az ivóvízellátó rendszer is. Működött a folyamat közel 2 évtizedig. A 70-es évek elején a csobántanyai 17-es aknán óriási mértékű vízbetörés történt. Ugyanebben a pillanatban a vízakna barlangjából eltűnt a víz. Itt az újabb bizonyíték arra, hogy Tokod alatt óriási mészkőüregek, kavernák vannak, amelyekben szabadon áramlik a víz. (És a tengerszemről még nem is beszéltünk…) A vízellátás megszűnt, az aknát lezárták, ám nem tömték be. Valószínűleg készültek arra, hogy később még szükség lehet rá. Kb 15 évvel ezelőtt azonban már jártak felderíteni a barlangot olyanok, akik tudtak róla. Ekkor még a barlang alsó szintjén és a szűkületen is szárazon (!!!) keresztül lehetett menni. Látható, hogy 15 év alatt 15 métert emelkedett a karsztvíz szintje a barlangban… Előfordulhat, hogy újabb 10 év elteltével már az akna alján is csobogni fog a víz, éppen ezért tartottuk fontosnak a felderítését, amíg még lehetséges. Bizonyos, hogy a helyi idősek pontosan tudják, melyik aknáról beszélünk. Ugyanakkor nyomatékkal kérünk MINDENKIT, ne keresse a barlang bejáratát, több okból sem: 1: nem fogsz többet látni, mint ami a képeken látható, sőt még annyit sem. 2: veszélyes hely. 3: Úgysem fogod megtalálni. Ezúton köszönjük meg a barlangászok munkáját, a felderítést és a videó, valamint a cikk elkészítését.