Tokod Falu Helytörténeti Kultúrmisszió

Helytörténeti kultúrmisszió - 28. rész: Hosszúhegy

! Tokod keleti határvonalán haladunk tovább, egy lépcsőfokkal délebbre haladunk a Nyárasvölgytől, itt találjuk a – szintén többek által ismert – Hosszúhegyet, amely valójában egy domb, mégis elég hosszan terül el kelet-nyugati irányban a Béke utcától egészen a Gete aljáig. Északról a Nyárasvölgy, keletről a Gete alja, délről a Serházi dűlő valamint a Nagygödör, nyugatról pedig a Béke utca határolja. Kiváló szőlőtermesztő talajjal rendelkező terület, a nyugati felén ma is több művelés alatt álló szőlő is található, míg a felső, keleti felén már inkább csak elhagyatott szőlő nyomokat találunk. A hegy keleti végénél halad el a korábbiakban már többször emlegetett Transzdankhegyi Motorbahn, ami a Kőfejtőn keresztül halad a Miklós-berek és a Tőkés felé. A Hosszúhegy érdekessége a Béke utca és Arany János utca közötti földúton, a Nyárasvölgy mellett található nagyon öreg, általunk csak Százévesként emlegetett diófa, amely még mindig terem. A hegy felső végéről kiváló panoráma látható egészen Esztergomtól a Hegyeskőig, ez a kilátás a fák miatt még a Getéről sem látható, éppen ezért aki a megunhatatlan Hegyeskőn kívül vágyik egy kicsit más szemszögű panorámára, az egy délutáni séta keretében látogassa meg a Hosszúhegy felső végét, ahol néhány ringlószilvafa társaságában élvezheti a tájat. A fotózásunkat egybekötöttük a múlt héten megjelent Nyárasvölgy fotózásával, továbbá a galériában láthattok a Hosszúhegy védelmezőjétől, Robotka Márktól is néhány látványos felvételt.

A Helytörténeti Kultúrmisszió során Tokod történelmi és természeti kincseit látogatjuk meg, és fotógalériát készítve felidézzük azoknak történetét.