Tokod Falu Helytörténeti Kultúrmisszió

Helytörténeti kultúrmisszió - 30. rész: Czigányvölgy

A tokodi határban előfordulnak híres-neves, érdekes történettel rendelkező tájegységek. Ugyanakkor előfordulnak kevésbé ismert, kevésbé jelentős ám mégis különálló kis tájak, amelyeket jelentéktelenségük ellenére bele kell vennünk az epizódok listájába azért, hogy a rendszer teljes legyen. Egy ilyen kis (ma már) jelentéktelen, benőtt akácos erdő a szabályos háromszög alakú Czigányvölgy, amelyet a Peresvölgy, az Újszőlők és a Leshegy ölelnek körül. A ’67-es légifotón azonban még látható, hogy hosszú gondozott termőföldek és ligetes rétek voltak a területen. A határán húzódó földúton végigsétálva befotóztunk az erdő egy részébe, ahol a temérdek szemétből próbáltunk következtetni a táj elnevezésének okára. Fontos tudni azonban, hogy már az 1887-es kataszteri térképen is ilyen néven szerepel. Megemlítendő objektum a területen az úgynevezett dögkút, amely már elég romos állapotban, de úgy láttuk, még mindig funkcionál.

A Helytörténeti kultúrmisszió során Tokod történelmi és természeti értékeit látogatjuk meg, fotógalériát készítve felidézzük azoknak történetét.