A Bikás oldal az őszi, pincékhez kapcsolódó epizódcsoportunk utolsó tagja. Természetesen fogunk még a kimaradt pincei tájakról írni, de az nagy eséllyel az ibolya virágzását követően várható. A Bikás oldal, ahogy a nevében is olvasható egy hegyoldal, méghozzá a már jól ismert és bemutatott Újhegy délkeleti hegyoldaláról van szó. Nem összekeverendő a Bikás tetejével, amely a Kis Pékárka és Tófarok tájak között terül el. Tény, hogy összefügg a két táj, és szintén nem árulunk el zsákbamacskát azzal, hogy nevük eredete abból ered, hogy a bikák, tehenek legeltetésének helyéül szolgáltak. A két tájat összefoglalva a falusiak csak “Bikások”-nak hívták, illetőleg mindkét tájat átszeli illetve határolja a Bajnai út. Térjünk hát rá a most bemutatandó tájra, amelyet északról az Újhegy, nyugatról a Nagyvölgy, délről Ebszőny-puszta, keletről pedig a Tófarok és a Sánczok határolják. A 19. századi kataszteri térképen látható a maihoz hasonló kis területek felparcellázása, ez nem másra utal mint hogy közel 150 éve is pincék sora foglalt helyet a hegyoldalban. Ahogy a Tokodi medence nagy részének felszínét, így ezt a környéket is vastag lösztakaró, löszdombok övezik, amelyek optimális helyet kínáltak korábban a lyukpincék, ma már a hozzájuk kapcsolódó présházak és nagyobb épületek létrehozásához. Szőlők számára nemigen nyújt helyet a meredek domboldal, több itteni borosgazdának a Sánczok környékén, vagy pedig a Mogyorósi úti dűlőben található a szőlője. Még november elejét írtuk amikor elkészítettük a fotógalériát az itteni pincesorról, akkor még ősziesebb arcát mutatta a táj. A főúti elágazástól indultunk Tát irányába, majd néhány száz méter megtétele után az egyik helyi borosgazda (aki nem mellesleg kis társaságunkat segíti történeteivel és fényképeivel), Farszki Laci bácsi invitált bennünket az új bor ízlelésére. Rövid beszélgetés és a pince megtekintése után immár hárman haladtunk tovább Tát felé, további régi épületeket fotózva és felderítve, majd amikor már-már belemerültünk a fotózásba a lefelé igyekvő napfényben, Szabó Béla bácsival is összefutottunk, aki szintén kötelezővé tette számunkra a sokféle idei új bor kóstolását. A hangulatjavítást és a spontán helyi borversenyt követően a szürkületben igyekeztünk még a hegyoldal fennmaradó részét dokumentálni, majd indultunk is vissza, és ismét betértünk egy kicsit melegedni a Farszki-pincébe, amely a völgyben egyedülálló, muzeális értékű pince. A ismételt kis pihenő és az értékes beszélgetések közepette személyesen ismerhettük meg a környék múltját és jelenét, a tokodi bor kultúráját és annak ismertetését, illetve tartottunk egy kis kupaktanácsot arról is, hogy a már sok-sok epizódban taglalt Tokodi borvidék értékeit hogyan tudjuk összevetni saját kis helytörténettel foglalkozó projektjeinkkel. Az estébe nyúló eszmecserét követően már mi is kénytelenek voltunk hangolódni a hétfő reggeli őrületre, így a sötétedést követően tértünk vissza a faluba. A Bikás oldal önmagában egy kevésbé szerencsés helyzetű táj. Ha belegondolunk, az ember nap mint nap csak elszáguld mellette anélkül hogy különösebb észrevételeket tenne a Bajnai út melletti épületekről és az ott munkálkodó emberekről. Tökéletes példa azonban arra, hogy levonjuk a tanulságot: Tokodon nem minden táj olyan híres-neves mint a Hegyeskő vagy a Nagyvölgy. Észre kell venni azonban azt, hogy 1-1 kisebb tájban is találhatóak olyan gyöngyszemek, amelyekért emberek munkálkodnak egy életen keresztül, és amelyek mégis magasra emelik annak értékét. Gyönyörű példa erre az Újszőlők környéke, Csobántanya, vagy épp a szóban forgó Bikás oldal. Köszönjük nekik hogy munkálkodnak, hogy széppé teszik a környéket, és ezzel széppé teszik magát Tokodot is.