Tokod Falu Helytörténeti Kultúrmisszió

Helytörténeti Kultúrmisszió - 49. rész: Mogyorósi úti dűlő

Tokod nyugati határvidékének utolsó, eddig még nem bemutatott tájegysége következik amely nevét egyértelműen a Mogyorós felé vezető útjáról kapta. A délkelet-északnyugati irányú út az 1119-es számú Bajnai úttól vezet a Sánczok alatt a Mélyúti elágazáson majd a Táti pincéken keresztül egészen Mogyorósig, az egykori tanbánya területét is érintve, ez azonban természetesen már nem Tokod területéhez tartozik. Hajdan jelentős mezőgazdasági útvonal és összekötő út volt a két szomszédos település között, ugyancsak ahogy a Csolnok és Annavölgy között vezető út volt egykor. Forgalma ma sem elhanyagolható, hiszen a Bajnai úthoz kiérve rögtön továbbhaladhatunk a Pékárka, majd Tokod falu felé. A szóban forgó Mogyorósi utat a szomszédos területekhez hasonlóan a mezőgazdaságban hasznosítják, a legjellemzőbb természetesen a szőlőtermelés. A telkek jellemzően a nadrágszíj-parcellákra hasonlítanak: keskeny, hosszú és jellemzően szőlővel beültetett telkek foglalnak helyet az út mentén. Jellemzően a Bajnai út mentén pincével rendelkező borosgazdák szőlői foglalnak helyet a dűlőben, de persze ezt nem lehet általánosítani. Tekintsük át, 2018-ban kik műveltek szőlőt a Mogyorósi út mentén: Papp Vendel, Juhász József, Horváth Mihály, Valler Rudolf, Robotka Dénes, Erdősi János, Farszki László, Szilva Ildikó, Kolbert László, Farkas Péter, Süveges Flórián, Katona Antal, Robotka István, Berdó László. A területet nyugatról a táti pincék, északról a Soós, keletről a Bajnai út és a Pékárka, délről pedig a Sánczok és az Újhegy határolják. Érdemes egy kellemes sétával összekötni az említett tájakat, remek panorámát nyújtanak mind a falu, mind a térség felé. A Mogyorósi úti dűlő felderítésében részt vett: Szabó Tamás, Posár Ede, Bunyik Tamás, Farszki László, Faragó Ferenc.

A Helytörténeti Kultúrmisszió során Tokod történelmi és természeti kincseit látogatjuk meg, fotógalériát készítve felidézzük azoknak történetét.