A hivatalos, térképjelölés szerinti Kis-Gete a mindenki által jól ismert Nagy-Getétől északra található, amelytől egy kelet-nyugati irányú méretes víz által kivájt völgy választja el. A falusiak gyakran hívják a Getétől déli irányban, fenyvessel betelepített sziklaszirtet is Kis-Getének, de ez inkább csak helyben elterjedt szólás éppen úgy, ahogy a nyári zivatart „elhúzza a Duna.” A terület geológiai szerkezetét vizsgálva viszont látható, hogy sokkal inkább kapcsolódik a Nagy-Gete megbillent mészkőplatójához a szóban forgó terület, amelyet nyugatról a Les-hegy, délről a már említett Nagy-Gete, keletről Ótokod, északról pedig az Oldalföldek és a Dankhegy határolják. A magaslatot több irányból is megközelíthetjük, hiszen a motorosok által kijárt ösvényekkel telitűzdelt hegyről van szó. Valamennyi ösvény azonban igen meredek kaptató. A Kis-Gete területét szinte teljes egészében őshonos lombhullató erdő borítja, amelynek köszönhetően kiváló minőségű, illatos erdei levegő érezhető. A kaptató vége előtt egy kicsit kibukkanunk egy tisztáson, ahonnan visszatekinthetünk a településre, távolba nézve pedig a Duna hajdani árterületének síksága, a Kisalföld utolsó, keleti nyúlványának sík területe tárul elénk, határon innen és túl. A néhány méter utáni tisztást követően teljesen ellep bennünket a lombhullató erdő, és emberi hatás nyomait nem is sejtenénk, amikor a szemünk elé bukkan egy kőből faragott kocka alakú tárgy a magaslat tetején, „1887”-es felirattal. A Kis-Gete magaslatának tetején helyeztek el ebben az évben egy földmérőpontot, ugyanis ebben az évben készült az Habsburg birodalomról az a kataszteri térkép, amelynek szemelvényeiből minden epizód végén mutatunk egy részletet, így érzékeltetve azt, hogyan nézett ki a tájegység a 19. század végén. A Kis-Gete legmagasabb pontját követően lankásabb, néhány vízmosást érintve vezet tovább az ösvény a nagy meredek kaptató felé, amelynek vége már a Kéktúra útvonala, a Nagy-Gete csúcsa. Erről egy külön epizódban jelentkezünk.