Tokod Falu Helytörténeti Kultúrmisszió

Helytörténeti Kultúrmisszió - 66. rész: Sár-oldal

A 2020. évi nyári záporok, felhőszakadások komoly nyomokat hagytak a környék vízmosásaiban, és a hegyoldalakban. A Sár-oldal a Hegyeskőn és a Tűzköves hegyen is túl, délkeleti irányban található, Ebszőnybánya közvetlen közelében. A régi ebszőnyi iskola épülete melletti földútról közelíthető meg, amelyen fel lehet jutni egészen a Hegyeskő alatti hegygerincig. Az említett földút és a nyugatra, a Tűzkövesen fekvő motokrosszpálya közé ékelődő keskeny sáv az úgynevezett Sár-oldal, amelynek látványa igencsak rászolgált a megnevezésre. A területen is végighalad egy nagyobb vízmosás, hasonlóan a Nagy-Berek és a Miklós-berek szurdokvölgyeihez. A víz pedig évről évre formálja a felszínt, amíg a környék legmagasabb pontjáról elér az Únyi-patakig. A terület déli szélén még az 1984-es légifotón is láthatók a Kolónia házaihoz hasonló épületek, ez volt az úgynevezett Hatház bányatelep. A bányászkodásra utalnak az érintett meddőhányók is, illetve egy igen méretes víznyelő gödör a domboldalban. 2020 augusztusának közepén, az utolsó felhőszakadás másnapján látogattuk meg a területet, amely testközelből megmutatja nekünk az egész település felszínformáinak sajátosságait, értve itt a löszös-agyagos talajszintet, a mesterségesen létrehozott dombokat és völgyeket, valamint a föld alatti üregeknek köszönhető beszakadásokat, víznyelőket.

A Helytörténeti Kultúrmisszió során Tokod történelmi és természeti értékeit látogatjuk meg, fotógalériát készítve felidézzük azoknak történetét.