A Tőkés tetejéről sokszor jelentkeztünk már télen-nyáron, hiszen népszerű kirándulóútvonal, terepjáróval is járható földút és a Kék-plusz túraútvonal is áthalad rajta. Arról nem is beszélve, hogy a dombtetőn lévő szántás-vetés sok szemszögből egy sivatagra hasonlíthat a Getével a háttérben, látványos felvételek készíthetők akár egy telefonnal is. Nade miért Tőkés? Erre a hegy északi lejtői adnak magyarázatot, ahol a növényzet igen sűrű bokros, cserjés, „dzsindzsás” jellegű. Az egész hegyoldalt benőtték a szúrós tüskés cserjetőkék, ebből lehet következtetni a táj „Tőkés” jellegére és elnevezésére. Ezt északról az úgynevezett Felvég, vagy ahogy elődjeink mondták: „Fővég” keletről a Miklós-berek, délről a Tőkés hegy teteje, nyugatról pedig a Szabadság utca házai határolják. Az egész domboldalon vékony talajrétegbe ágyazódva állnak a fák és a cserjék, a mindössze néhány cm vastag talajréteg alatt az egész településünkre jellemző lösz és triász-kori mészkőkibúvások váltják egymást. Nem kivétel ez alól a Tőkés-hegy oldala sem, a faluból feltekintve a hegyre, függőleges, meredek sziklafalat látunk, amely többtíz méter magas. Közelről vizsgálva a kövek itt-ott vöröses színben pompáznak, bizonyára fém, fém-oxid tartalmú ásványokat is tartalmazhat a hegy alapja. Hogyha már mészkő, akkor abban keressük az üreget, a barlangot is. Mint több másik Tokod-környéki mészkő kibúvásban, itt is található egy néhány méteres barlang, a sziklakibúvások nyugati végénél. 2021 áprilisi ottjártunkkor egy igen tipikus kör alakú víznyelő, úgynevezett dolina keltette fel a figyelmünket, ami ugyan eltömődött a talajjal, azonban belelépni nem mertünk, hiszen többszáz méter mély üregbe is vezethet. A víznyelő mellett néhány méterre azonban valósan rátaláltunk a hegy gyomra felé vízszintesen vezető üregbe. Innen beláttuk az egész falut és a Kisalföld legkeletibb nyúlványát, a faluból azonban szinte lehetetlen erre az üregre rátalálni. Különlegessége, hogy a barlang belső végénél az üreg felfelé folytatódik, és szinte egy szabályos köralakú kupolaként zárul. Itt érdemes egy pillanatra elmélázni azon, miféle csodákra képes a víz a mészkőben, illetve maga a természet a sok-sok millió év alatt kivájt üregek megformálásával. A barlang megtalálása volt felderítésünk fő célja, ezt követően leereszkedtünk a bokrokon át a Fővég és a Tőkés határához, ahol a 20. század második felében a homokbányászat igencsak átalakította a felszín formáját. Ezen antropogén hatások a mai napig láthatók a tájegység domborzatán, és az 1967-es légifelvétel látványosan mutatja be a bányászat menetét. Innen, a Fővégből egy homokszállító kötélpálya vezetett a Hegyeskő mellett az ebszőnyi bányák iszapolásához. Ez a kötélpálya 1952-53-ban épült, 1970-ben az üzemeltetését az ebszőnyi bányáktól átvette az altárói szénosztályozó üzem, és vélhetően 1975-ig működhetett. A Nagyjátszótér felett található betonkocka (illetve mögötte még egy hasonló) ezen kötélpálya tartóoszlopainak alapját képezték. A homokbánya megszűnése után helyi civilek alakították ki itt, a Fővégben a Nagyjátszóteret. Az alábbiakban erről olvasható Hazafi Béláné Kati néni (1929-2020) visszaemlékezése:

„Amikor elment innen a homokbánya, akkor utána kezdték itt csinálni a játszóteret. Azelőtt a levegőben voltak csillék, és innen, ahonnan a Jóska háza van, innen vitték a magasban a homokot a Hegyeskő felé a túloldalra a bányába. Aztán amikor elment innen a bánya, maradtak itt még nagy szerszámok, eszközök, amikkel bányászták és szállították a homokot, a gyerekek pedig szívesen mentek oda játszani hát kíváncsiak voltak. Lett abból egy halott is, mert nem vigyáztak eléggé és a gyerek leesett a szakadékba, és későn jött a segítség.

Erre a másik oldalon hátul volt a Nagygödör. A Miklós berek, a kőkád alatt. A kőkádban én még bizony fürödtem annak idején. Nagyszülőkkel mentünk fel, mások is jöttek haverokkal. Tóth Jani, Tokodi Mári néni, és még sokakkal felmentünk, hogy akkor fürödni. Elhajtottuk a fiúkat, és akkor megmártóztunk. Aztán mikor már nem volt a kőkád, az alatta lévő gödör olyan széles tisztás rét volt, a bányák miatt akkor már a víz se jött annyira. Az Anci tanító nénivel és a pedagógusokkal jártak oda az iskolásokkal, mikor a madarak és fák napja volt mindig ott gyülekeztek a Nagygödörben. Mindenféle játékok voltak, és sütöttünk. És akkor gondolták utána, hogy akkor oda tenni még asztalokat, padokat és hogy legyen egy játszótér. És akkor mondtam azt, hogy olyat nem lehet csinálni, hogy kint a falutól messze játszóteret. És akkor mondtam a tanácsnál, a Tóthné, a Szlávik Gabi anyja meg én kértünk engedélyt a tanácstól, és segítséget még a bányától miután itt megszűnt a homokszállítás, és amit kapákkal, szerszámokkal neki tudtunk állni, azt elkezdtük mink erre az utca végén, hogy itt legyen a játszótér. A Csipke Pista jött még a traktorjával és ő is segített is megtúrni a területet. Rengeteget dolgoztunk annak idején rajta, hogy itt rendben legyen a terület. Akartak ide szemben még egy házhelyet a Jóskától felfelé, de aztán abból végül nem lett semmi, megmaradt a terület a játszótérnek. Ezeket a régi vasakat a bánya csináltatta, az ottani műhelyben készítették el és hozták ide. A körhintát, libikókákat. Aztán néhány évvel ezelőtt kitalálták, hogy van, ami veszélyes közülük, és akkor mostanság pár éve cserélték ki őket ezekre a fa mászókákra, amik itt vannak. Oda is mentem, hogy legalább néhány maradjon meg a régiek közül. És akkor meg is hagyták. Mondtam, hogy a gyerekeknek arra szükségük van.”

A nagyjátszótér, „nagyjácci” a 90-es, 2000-es évek gyerekeinek kultikus helyszíne volt, nemcsak az alsós környezetismeret és testnevelés órákat töltöttük itt, hanem 5 centi hó esetén már a Tőkés aljából koptattuk a régi fa szánkókat, vagy a fekete kukászsákot lefelé csúszva. Összességében tehát a környék természeti értékekkel is rendelkezik, a történelmi homokbányára és kötélpályára is emlékeztet, továbbá gyerekkorunk egy emlékezetes helyszíne volt és az is marad.