Dorog felől érkezve a faluba, jobbra látható egy közel sem természetes magaslat, ami a helyieknek már fel sem tűnik. Aki először látogat Tokodra, az annál inkább elgondolkodhat azon, mihez kapcsolódik a Kienle üzeme után található hatalmas salakdomb, az úgynevezett meddőhányó, vagy ahogy a helyiek nevezik: a „Helni”. A domb valójában nem salakból épül fel. Összetételét jellemzően a közvetlen közelben hajdan működött Erzsébet-aknai kőszénbánya bányászati tevékenységének melléktermékeként, az értékes nyersanyagot (oligocén kori barnakőszenet) fedő vagy tartalmazó, de a kitermelés szempontjából értéktelen kőzetanyag jelenti. A bányászati tevékenységhez kötődő meddőhányók általában palás kőzetek, nyomokban szenet tartalmazó homokkövek, illetőleg üledékes kőzetek. Tekintve a Dorogi-medence alapkőzetét, a tokodi Erzsébet-aknai meddőhányó többnyire üledékes kőzetből áll össze, bizonyos részén palás kőzettartalommal, amely az évek alatti izzás miatt kőzet jellegzetes vöröses színét adja.

A Várbereki dűlőben már az 1880-as években történtek barnaszén utáni kutatások, a római várrom délnyugati sarkát fedő domb szintén meddőhányó. A jelenlegi Kienle területén az Erzsébet-aknai bányaüzem építését a II-es akna mélyítésével 1891-ben kezdték meg. 1893-ban folytatódott a beruházás az I-es körakna és a III-as légakna mélyítésével. Ezen aknák függőaknák voltak, tehát függőlegesen hatoltak a föld gyomrába, mélységük elérte a 300 métert. Az aknák fölött magas aknatornyok épültek, amelyeken méretes emelőszerkezetekkel, úgynevezett kasokkal szállították a vájárokat a föld mélyére, illetve ezeken keresztül szállították a kitermelt szenet is a felszínre. 1898-ban a mélyítés során elérték a széntelepet, azonban a földalatti üregbe betört a karsztvíz, így a mélyítést felfüggesztették.

1917-ben folytatódott az aknák mélyítése, a bányaüzem építése, majd rövidesen a termelés is megkezdődött. 1927-ben földalatti tárót (alagutat) építettek a Sashegyi akna és az Erzsébet-akna között, ezen keresztül szállították a felszínre a Sashegyi akna termelvényét. 1930 és 1945 között több kisebb vízbetörés akadályozta a munkákat, többszöri felhagyás, majd cementálás és víztelenítés után tudták a széntermelést folytatni. Amikor azonban kontrollálni lehetett a földalatti vágatokba beszivárgó vizet, a szén és a meddő kitermelése töretlenül zajlott, így az 1940-es években is már méretes meddőhányó alakult ki a bányaüzem szomszédságában, amelyre eleinte bányavasúttal, csillékkel szállították fel a meddőt. 1942. július 31-én délután 51 halálos áldozatot követelő sújtólégrobbanás történt a bányában. 1944-ben a bányát elektromos árammal ellátó távvezeték megrongálódott, az áramellátás megszűnt, a szivattyúk leálltak, a bánya elúszott. 1945-ben helyezték üzembe az új Tokodaltárói trafóházat, így megkezdődött a bánya víztelenítése, a termelés folytatása. 1961 májusában 15 m3/perc mennyiségű vízbetörés következtében a bánya ismét elfulladt. Ebben az időszakban úgynevezett cementáló fúrással próbáltak vízteleníteni, azonban a furatokkal nem lyukasztottak olyan földalatti üregeket, amelyek a víz elnyelésére képesek lettek volna. Újabb nagykapacitású szivattyúk beállításával a vízszintet csökkentették, majd elkezdték a felszíni gépházak, épületek felújítását. Lebontották az addig gőzzel üzemelő szállítógépet és gépházat, új szállítógépház, új kazánház, új műhelyek épültek a felszínen 1961-ben. 1962 és 1967 között folytatódtak a bánya rekonstrukciós munkái, melynek legnagyobb részét az Aknamélyítő Vállalat végezte. Cementáló fúrásokkal, új szivattyúkamrák és új alapvágatok kiépítésével a bánya alkalmassá vált az ismételt üzemre. 1968. január 1-jén megindult az üzemszerű széntermelés. Dinamikus ütemben, több mint 1730 méter vágatot hajtottak ki a föld alatt ebben az időszakban, a felszínen a rekonstrukciós munkák keretében azonban a III-as akna tornyát lebontották. 1970-ben további szivattyúkamrák és szivattyúk üzembe helyezése történt, délkeleti irányban folytatódtak a frontfejtések a széntermelés érdekében. A termelés a mai Batsányi utca és Dózsa György utca házai alatt folytatódott.

1971-ben déli irányban folytatódott a vágatok hajtása és a termelés. Több kisebb vízszivárgást dugózással, gátakkal, cementálással kordában tudtak tartani. A termeléshez szükséges előfúrásoknál június 3-án percenként 3 m3 víz kezdett el befolyni a vágatba, amely rövid idő alatt 8, majd egy hét alatt 16 m3-es percenkénti mennyiségre növekedett. Ennélfogva a bánya déli mezőjét fel kellett hagyni. A délkeleti mezőben újabb, 4 darab, egyenként 10 m3/perces kapacitású szivattyút állítottak üzembe. A délkeleti mezőből így keleti irányba végeztek kutatófúrásokat 1971 májusában, vízszivárgást még nem észleltek. Június 10-én (a déli mezőrészen történt vízbetöréssel azonos napon) először csepegés formájában, majd a vágathomlokon is megjelent a víz, és 1 nap alatt 50 m3/perc mennyiségű víz tört be a bányába. Június 11-én a délkeleti mezőt is felhagyták. Ezekben a napokban a vízbetörések együttes mennyisége elérte a főszivattyúkamra kapacitását, így a szivattyúkat a földfelszínről lekapcsolták. 5.767.000 tonna kitermelhető szénvagyon és akkori értéken számítva 281,5 millió forint értékű állóeszköz került víz alá. A bánya 555 dolgozójából 110-et Tatabányára, 34 főt pedig más vállalatokhoz helyeztek át. A bánya udvarán álló Szent Borbála szobrot előbb a plébánia udvarára, majd 2006-ban a templom melletti térre helyezték át.

A bánya 56 éves üzeme alatt keletkezett az üzem melletti hatalmas meddőhányó, amely a mai napig is emlékeztet mindenkit az egykori szénbányászatra. A bányaüzem századforduló környékén épült épületei Eggenhofer János téglagyárában készültek, ezek a téglák napjainkban is megtalálhatók a Helni mögötti területen, mivel lebontás után oda túrták el az épület maradványait. Azokat ugyanis előbb átalakították az EVIG részére az 1970-es években, majd a bányaüzem méretes kéményével együtt lebontották, hogy aztán a Kienle csarnokai épülhessenek fel a területen. A Helni azonban a mai napig áll, elválasztja egymástól Tokod lakott területét az ipari területtől. 2021 márciusi ottjártunkkor egy nyugati meredek oldalról közelítettük meg a tetejét, amelyen a mai napig láthatók kisebb-nagyobb árkok, túrások és egyértelműen kivehető az a lejtő, ahol a bányacsillék kiváltása után a teherautók szállították fel a meddőt az utolsó időkben. Tokodon a szénbányászat a rendszerváltás idejében megszűnt, a helyiek hagyományőrzése és tárgyi gyűjtemények mellett azonban a György Pékséggel szemben található Helni még hosszú ideig emlékeztetni fog bennünket arra, hogy a településünk 20. századi ugrásszerű fejlődése bizony a bányászathoz köthető.