Helytörténeti Kultúrmisszió – 83. rész: Kenyérmező

A Kenyérmező Tokod keleti határvidékén található dűlő, amelyet nyugatról a Laposi dűlő, délről a Vajaskúti dűlő és a Szarkás, keletről Dorog, északról pedig Esztergom hasonló nevű dűlője határolja. Maga a Kenyérmező a Tokod és Esztergom közigazgatási határán fekvő, történelmileg és tájföldrajzilag is jelentős dűlőnév és határrész, amely a Dorogi-medence peremén, a Duna felé lejtő sík területen helyezkedik el. A térség elsősorban mezőgazdasági művelés alatt álló, nyílt fekvésű terület. Földrajzi értelemben a Kenyérmező egy enyhén hullámos, jó termőképességű löszös sík terület, amely már a középkorban is alkalmas volt nagyobb seregek felvonulására és ütközetek lebonyolítására. A „mező” elnevezés is erre a nyílt, áttekinthető tájra utal. A „kenyér” előtag eredetére több magyarázat létezik: egyes értelmezések szerint a termékeny földekre utal, mások a csaták után tartott győzelmi lakomához vagy a katonák ellátásához kapcsolják a névadást. A terület a későbbi évszázadokban is megőrizte agrárjellegét. A Dorogi-medence iparosodása ellenére a Kenyérmező megmaradt elsősorban szántóföldi művelés alatt álló térségnek, amely Tokod és Esztergom között természetes átmeneti zónát képez a településszerkezetben. A közelben haladtak történeti közlekedési útvonalak is, amelyek Esztergomot kötötték össze a belsőbb dunántúli térségekkel, így a dűlő stratégiai fekvése a közlekedéstörténet szempontjából sem elhanyagolható. Tokodaltáró keleti utcái – különösen a síkabb fekvésű, a Dorogi-medence pereme felé lejtő területek – közvetlen szomszédságban állnak a Kenyérmezővel. Ez a kapcsolat történetileg abból fakad, hogy a település bányászati eredetű magterületétől keletre már nem ipari, hanem mezőgazdasági hasznosítású földek húzódtak, amelyek hagyományosan a helyi lakosság műveléséhez, legeltetéshez vagy kisebb parcellás gazdálkodáshoz tartoztak. A Kenyérmező tehát részben Tokodaltáró „hátsó határaként” működik. 2025 őszi fotózásunk során a kenyérmezei szántóföldek mellett a tokodaltárói kertvárosias beépítésű utcáiban is sétáltunk, amelyek szintén a hajdan mezőgazdasági területre épültek rá. Ezt követően a hatosokon keresztül tekintettük meg az egykori altárói uszodát, illetve annak helyét, és a medence partján mai napig álló női alakot ábrázoló szobrot. A Kenyérmező nyugati peremén, az egykori Tokodaltáró strandja és uszodája közelében áll a helyiek által „Éva-szoborként” ismert köztéri alkotás, amelynek hivatalos címe Álló nő, alkotója pedig Grantner Jenő. A ruszkicai márványból készült szobor az 1960-as évek második felében került a területre, és a korszak jellegzetes közterületi díszítőelemeként a bányásztelepülés közösségi rekreációs teréhez kapcsolódott. Elhelyezése nem véletlen: a strand és uszoda környezete Tokodaltáró egyik fontos találkozóhelye volt, így a szobor egyszerre töltött be esztétikai és közösségi szerepet is. A tokodaltárói uszoda a bányásztelep fénykorában létesült, és hosszú időn keresztül a település egyik legjelentősebb szabadidős létesítményének számított. Nemcsak fürdési lehetőséget biztosított, hanem nyári közösségi események, családi programok helyszíne is volt. Bár ma már nem működik eredeti funkciójában, a terület és a mellette álló nőalakos szobor továbbra is a település helytörténeti emlékezetének fontos eleme maradt. A Helytörténeti Kultúrmisszió során Tokod történelmi és természeti értékeit látogatjuk meg, fotógalériát készítve felidézzük azoknak történetét.