Tokod Falu Helytörténeti Kultúrmisszió

Őrizzük meg a tokodi csuhé hagyományát és hírnevét!

A csuhé szakkör 1978-ban alakult azzal a céllal, hogy az idősebb asszonyok részére közösséget hozzanak létre, téli elfoglaltságot biztosítsanak számukra. A zömében bányászemberek feleségei, özvegyei már a szakkör előtt is foglalkoztak csuhéfonással, viszont csupán a tétlenkedés elkerülésére, illetve a fonás ürügyként szolgált arra hogy az asszonyok eljárjanak egymáshoz, közösséget alkossanak, megbeszéljék a falu ügyes-bajos dolgait. Az ebben rejlő lehetőséget látta meg Robotka László, akinek ötlete alapján indult meg a szervezett szakkör a művelődési házban (Kantin.) Laci bácsi a néprajzot és a falu hagyományait kutatva talált rá olyan mesterségekre, elfoglaltságokra, amelyeket a falusi emberek korábban műveltek, és amelyek felelevenítve ma is közösségkovácsoló erők lehetnek.

 

Az évek múltával a szakkör bekapcsolódott a megyei, majd az országos népművészeti mozgalomba. 1983-ban Nyíregyházán az országos népművészeti kiállításon aranyplakettet kapott a szakkör, 1987-től pedig a szentendrei skanzenban is tartottak bemutatókat.
A szóban forgó időszaktól számítva röpke három évtized telt el. A kezdeti sikereket és a színvonalat a tokodi csuhészakkör megtartotta, ezek következtében ma is minden évben jelen van a szakkör a budai várban augusztus 20-án, illetve a legutóbbi nagyobb esemény, amelyen részt vettek, a bajnai megyei értéktár napja volt.


Köztudott tény, hogy már 1987-ben is, napjainkban azonban még inkább kihalófélben van a csuhéfonás mestersége. Az alakuló szakkör tagjai közül sokan már sajnos nincsenek az élők sorában, viszont közülük ketten továbbra is lelkesen látogatják a szakkört, és nagyon szívesen adják tovább tudásukat az érdeklődők, és a fiatalabb generáció számára.
Tehát a szakkör napjainkban is rendszeresen összejön, működik, és azt szeretnénk, hogyha ez a rendkívül sikeres, a népművészek körében népszerű mesterség, hagyomány nem veszne el a múlt homályában.
Nagy örömünkre szolgált az, hogy 2017 novemberének első foglalkozásán két új lelkes résztvevő, egy tokodaltárói és egy esztergomi hölgy kezdte elsajátítani a csuhé fortélyait.
Örömmel fogadnánk újabb tanítványokat, akik érdeklődnek e szép kézimunka készítése iránt, és éreznek magukban motivációt ezen művészet elsajátítására, használati tárgyak és dísztárgyak készítésére.

Az érdeklődőknek nagy lelkesedéssel, szívesen tanítja a csuhéfonás rejtelmeit Zicsi Lajosné Czompál Marika néni és a többi szakköri tag.

A csuhéfonást elsajátíthatják az érdeklődők hétfőnként 14-től 17 óráig a Tokodi Alkotóházban (Zrínyi u. 3-4.)

 

Érdeklődni lehet és kell: Ollé Istvánné (Nusinál) hétköznapokon
a 06 30 572 24 75 -os telefonszámon.

 

Szeretettel várjuk az érdeklődőket akár Tokodról, akár a környező településekről is! Elevenítsük fel ezt a szép hagyományt, hozzunk létre egy remek közösséget!