Soós Rezsőné: Múltidéző a tokodi malmokról
Ha most a 21. század elején valaki megnézi a Tokodon átmenő, a Dunába ömlő Únyi patakot, azt látja, hogy alig csordogál benne víz. Nehezen tudja elképzelni, hogy vize valamikor malmokat hajtott, pedig így volt. Legkorábban Oláh Miklós érsek idejéből / 155o – 1556 / értesülünk Tokodon malomról: „…a malom jövedelmének egynegyed részét tartozott beszolgáltatni, de a malombér újabban felemeltetett…” Ugyanebben az urbáriumban Ebszőny faluban is említenek malmot: Régebben a malom jövedelmének egyharmada a káptalant illette.” 157o-ben a török szandzsák összeírásában szerepel Tokodon malom. Bár 1766-ban a falu pusztaként van feltüntetve, de ” …van egy egykerekű malma.” 1827-ben Helischer József helyrajzi munkájában írja Tokodról, hogy „…ide tartozik Ebszőny puszta is, ahol malom van.” 185o-ben egy tokodi mesteremberek neveit és jövedelmeit tartalmazó feljegyzésben ez áll: az ebszőnyi malmot bírja Majer József sárisápi molnármester, van két legénye /molnár/, inasa, egy szakácsnője. Jövedelmével Sárisápon számol el. A tokodi közmalmot /falumalom/ a táti születésű 43 éves Adolf Albert molnármester működteti, mesterségét 24 éve gyakorolja, egy segédje van és a malomban lakik. Jövedelme csupán annyi, hogy miután évente a 6oo forint haszonbért kifizeti alig marad belőle. A tokodi pékmalom bérlője Csóka Péter molnármester, Szilasi /Komárom megye/ születésű, református , l6 éve gyakorolja mesterségét. Egy segédje van, és a malomban lakik. Jövedelme az előzőhöz hasonló. A Kalló malom bérlője a tátival együtt Schichl Wencel, aki a táti malomban lakik és jövedelmével is ott számol el. A tokodi malomban két segédje van. Mind a négyen az esztergomi Céh-hez tartoznak.
A falumalom a hozzátartozó összes telekkel, valamint az ugyancsak hozzátartozó malomcsatorna Ebszőnytől a pékmalomig terjedő szakasza fele-fele arányban az esztergomi papnevelde és Tokod község tulajdona. 1858 március 15-én levélben kérte a két tulajdonos a főszolgabírótól árverés kitűzését a malom bérletére vonatkozóan, mivel szeptemberben lejár a bérlő szerződése. Ki is tűzték június 7-ére. Ebből az iratból megtudjuk, hogy a malom épületéhez tartozott: „ egy lak, egy őrlő szoba, egy kamra, egy l6o , és egy 11o négyszögölből álló kert, egy 1485 és egy 55o négyszögöl szántóföld, és a malomhoz szükséges eszközök.”
A pék- a Kalló – a táti malom és a hozzájuk tartozó malomcsatorna /vendégárok/ a papnevelde tulajdona. A malomcsatorna fenntartása a sárisápi malomtól az Ebszőnyi malomig a Metternich hercegi uradalmat terhelte, tisztítása a tulajdonosok feladata volt, de a tényleges tisztítási munkákat – megállapodás alapján – a molnárok végezték. A vendégárkokat pedig a parti birtokosok tartották fenn.
1915-ben a falumalom működtetéséhez az Únyi-patak vizének duzzasztását engedélyezte az alispán. Aratás előtt az árkokat általában kitisztították a molnárok vagy vándorkubikusokkal végeztették el azt. A malmokat ilyenkor leállították. Árvíz esetén a felduzzasztott vizet a pékmalom előtt zsilip felhúzásával a széles vadvízárokba engedték. Az említett zsilip térségét nevezeték a tokodiak „ ZÚGÓNAK”, és használták vizét mosásra, nyáron pedig kicsik és nagyok fürdőzésre.
1921-ben a papnevelde eladta a malmokat. A pékmalmot Peregovics Ferenc vásárolta meg. A Kallómalmot Füzék Lőrinc, aki eladta Kalmár Lászlónak. A falumalom felét 192l május 5.-én Wéber Ferenc, és felesége vásárolta meg a papneveldétől, a másik felét a községtől május 3o.-án Wéber Gyula /nős Tóth Zsófiával/, és Wéber József. Wéber Ferenc a családi elbeszélések szerint Bajorországból származik, 1856-ban született Nagyigmándon, Hőgyészen kötött házasságot Pickler Izabellával. Hét gyermekük született. Felesége korai halála után jött Tokodra s itt vette feleségül Tóth Mária nagysápi lakost. A malomrész megvétele előtt, 191o-ben is már 8oo koronáért bérelte a malmot. Egy 19o3-ban keltezett iratban olvasható, hogy akkor „a malom épülete magába foglalt két szobát- konyhát, élelemtárat és raktárt, zsindely fedte. A szobák padlósak, a konyha köves, a mennyezet gerendás. A szalmával fedett istálló külön áll”. A malmot annak 1952-ben történt államosításáig a Wéber család működtette tulajdonosként.
Id. Kalmár János a Céhszabályok szerint vándorolt- úgy mondták akkoriban, hogy „ facérkodott” – tanulás és pénzkereseti célból bejárta Német – Olasz és Görögországot. Megszerzett tudását és tapasztalatait nem csak a malomban hasznosította, hanem a Dorogi Ipartestület Malomipari Egyesületében is, mert vizsgáztatta a tanulókat.
A molnárok minden esetben lemérték a gabonát, és a mennyiséget bejegyezték a malomkönyvbe, amikor azt őröltetni vitték. Többféle őrleményt állítottak elő a malmokban, de az őröltető gazdák nem kértek mindenből. Általában kenyér és nullás lisztre és főződarára volt szükségük, pedig például a kallómalomban az említetteken kívűl tudtak dupla nullás, vegyes, sima, nyolcas, grízes és dupla grízes lisztet is őrölni, valamint korpát és rozslángot. A tokodi malmokban általában napi 5o mázsa gabonát tudtak megőrölni, a táti „ Várhidi „ féle malomban ennek dupláját. Teljesítményük alapján a tokodi malmokat fél vagonos, a tátit egy vagonos malomnak mondták.
Érdekes volt a molnárok viselete, akik télen szürke bársonyos tapintású, erős anyagból készült, úgynevezett „ ördögbőr”-ben dolgoztak, nyáron pedig vászon nadrágban és kabátban.
A lisztet lisztes lapátokkal mérték, volt közöttük 5-6 kg-os és l-2 kg. űrtartalmú is. Egy-két, sőt háromszoros tisztaselyemből készült selyemszitán szitálták át a lisztet. Az új gabona őrlése előtt molyirtást végeztek és teljesen kitakarították a rendszert, a zsákokat kétkerekű, kétfülű kiskocsival továbbították, olvashatjuk a feljegyzésekben.
A molnárok jó viszonyban voltak egymással. Szükség esetén például gépszerkezet javítása, csereőrlemény hiánya stb… kisegítették egymást . Egy segédlevél meg azt tanúsítja, hogy 195o-ben az általános szakirányú iskola mellett szervezett malom – segédvizsgabizottság tagjai.: WÉBER GYULA, KALMÁR LÁSZLÓ és PEREGOVICS ISTVÁN
Wéber Ferenc született 1856 Nagyigmánd
Az asszonyok igencsak megdolgoztak, amíg a lisztből a család asztalára került a friss kenyér. A család létszámának megfelelő mennyiségben, – általában hetenként – többnyire meghatározott napon sütöttek kenyeret otthon a kemencében.
Pánczél János sütödéje
Először is kovászt készítettek a következő módon, mesélte Békés Ferencné Szer Etel néni. Annyi komlót szedtek, hogy az újabb szedésig elegendő legyen és megszárították. Egy bizonyos mennyiségből főzetet készítettek és azt korpával összegyúrták és gombócokat csináltak belőle. Megszárították azokat és szellős vászonzacskóban tárolták. A szükséges mennyiségű lisztet már előző este bevitték a konyhába a kamrából, hogy az – főként hideg időben – melegebb legyen. Még azon este 2 -3, illetve a sütendő kenyér mennyiségének megfelelő száraz gombócot vízbe áztattak, majd óvatosan leszűrték- leöntötték róla a felesleges vizet, ez volt a magkovász, élesztő és langyos víz hozzáadásával a fateknőbe összeelegyítették, bekovászolták. Reggel a megszitált lisztbe belekeverték a kovászt és áttört krumpli hozzáadásával megdagasztották a kenyértésztát. Megszórták liszttel, vászon abrosszal leterítették és keresztet vetettek rá. Amikor megkelt a tészta „ kiszakították” / annyi adagban ahány kenyeret akartak sütni / kenyérruhával bélelt szalmából, vagy vesszőből készült „szakajtó”- ba tették, és még úgy is kelesztették, amikor megkelt /tele lett a szakajtó/ megsütötték. Mielőtt a friss kenyeret megszegték keresztet vetettek rá.
Békés Ferencné Szer Etel néni
Teltek az évek, múltak az évszázadok, amikor már nem csak a gazdaasszonyok sütöttek kenyeret, hanem a sütőmesterek / pékek / is. E mesterség gyakorlása már a 19. században is képesítéshez kötött volt. A levéltárban őrzött különféle lajstromokban, kimutatásokban a múltat illetően a következő pékek neveit találtam.
Molnár József /felesége Makkai Rozália / 1892 /, Fleischman Zsigmond / 1894/. Zattvukál Vince /1895 -1897/, Schlesinger Miksa / 1896 /, Schultész Vince /1897/ , Wecchsler Jakab / 1898 /, Mahueim Árvin /1898 /, Schuck Gyula / 1911-1952/ az Erzsébet kolóniában. Sztraka Antal / ? – 193o /, özv. Sztraka Antalné sz. Sándor Ida / 193o- ? /, id. és ifj. Csipke Károly ? , Herczeg János / 193o – ? / Szent Imre telepen , amely 1992-től Tokodaltáró község része / Róla az „ Ipari újjászületésünk „ című könyvben azt olvashatjuk, hogy „ Tokodon lakik,. Tatabányán született 1919-ben…193o-ban önállósította magát. Két kemencés sütödéjében kizárólag steer sütést végez… az ostrom alatt sem szüneteltette tevékenységét.” Pánczél János / l245- ? /, Somlai János / 1945 /, Szibert Lajos ? , Gerendás János / 1927 / , Rausch Sebestyén ? , Herczeg Ferenc / 1966 – ? /.
Írásomban a levéltári anyagok mellett Csipke László , Peregovics József, és Wéber Ernőné által őrzött iratokat is felhasználtam.
Soós Rezsőné