Borítóképet készítette: Papp Bertalan

A földművelés és rajta kívül több minden más is az időjárás függvénye. Hát még mennyire az volt 3 – 4oo évvel ezelőtt. Mennyi veszély leselkedett az emberekre, az állatokra, a növényi kultúrákra.

Az emberiség természeti, földrajzi környezete általában lassan, de olykor hirtelen változik. A változás – különösen, ha elemi csapások okozzák – anyagi károkat okozhat, sőt emberéletet követelhet. A törökök kiűzése után emberpróbáló volt az élet elindítása, a falvak, az ország benépesítése, újjá építése. Döbbenetes áttekinteni, hogy a természet mi mindennel nehezítette az életet, a megélhetést.

17o7-ben a Dunántúlon októberben rendkívüli esőzések és áradások voltak. 1712-ben és még 17l3–ban is pusztított még mindig az évekkel azelőtt kezdődött pestis járvány. Nagy tömegű hó esett áprilisban és olyan erős fagy volt, hogy megfagytak a gólyák. 1715-ben a szélsőséges időjárás, a folyók rombolása, a sok mocsár és vadvíz nehezítette a munka sikerét. A földművelés csak szegényesen tudta táplálni a lakosságot. A földműves népesség általános helyzete Sopron – Esztergom – Veszprém és Vas megyében volt a legrendezettebb. Az egy évvel későbbi hűvös nyár, „a szőlők termése pedigh országszerte rettenetesűl elragyált… és észre se vehette magát.” Sopronban „sok bor termett, de olyan savanyú volt, hogy csak vízzel volt iható.” Május közepén még zöld nyárfa sem volt látható, a gyümölcsök nem tudtak beérni, a cukorrépa csak diónyira nőtt. 1717-ben a január – február olyan hideg volt, hogy emberek fagytak meg. A következő esztendőben meg hallatlan szárazság. Korán volt a szüret, de a szőlő nagyon édes volt. 1739 – 4o-ben ismét pestis járvány pusztított. 1744-ben nagy Duna-i árvizet jegyeztek fel. 1747-ben január l5.-én „beállt„ a Duna, átkelőhelyet jelöltek ki a jegén. 19 napon át közlekedtek a befagyott folyón. És még sáskajárás is volt. 1748-49-ben szintén sáskajárás. Úgy próbálták pusztítani a sáskát, hogy a disznókat a sáskák petéivel tele földekre hajtották ki, több megyében eleget téve ezzel az udvari Kamara rendeletének. 1754-ben éhínség volt majd az egész ország területén. 1775-re forduló tél volt az egész országban a legnagyobb hideggel járó fergeteges tél az évszázadban. Februárban l6 – l8-án olyan áradások voltak, hogy a Duna sok helyen összeért a Tiszával. 1781. július 6-án észlelték hazánkban a legnagyobb hőséget 42,5 celsius fokot. Két évvel később a bornak akóját /52-54 liter/ 2 krajcárért meg lehetett venni. A századvég pedig nem mindennapi időjárással köszöntött az emberekre. Héreg plébánosa szemtanúként jegyezte fel a következőket:

1789-ben a rendkívüli szárazság miatt szomorú volt az aratás, mert nem csak a zabot, a búzát is alig lehetett learatni. A következő év vetéséhez vásárolni kellett a vetőmagot. 1795-ben januárban hatalmas mennyiségű hó hullott a Gerecsében, /a Hegyeskő és a Gete a Gerecse keleti nyúlványa /, és sokáig megmaradt. Az előző évi nagy aszály miatt takarmányhiány volt. Többen a tetőről leszedett szalmát adták az állatoknak. Mások a fák ágait etették. Elszomorító volt hallani a marhák bőgését. 1795-96-os tél szokatlanul enyhe volt. ’96-ban február 24-ig nem volt fagy, akkor viszont sok hó esett, március közepén olvadt el. Július 2-án délután 6 órakor akkora vihar tört ki, hogy tyúk, sőt lúdtojás nagyságú jég hullott de sűrűn 18 falu köztük Tokod, Tát házaira és határára. A végzetes jégverés után meg olyan terjedelmes nagyságú víz vonult el, ugyancsak pusztítással. Ősszel úgy elszaporodtak az egerek, hogy sok területen ki kellett a vetést szántani és újra vetni. 1799 aszályos nyarát hatalmas havazásokkal tarkított rendkívüli kemény tél követte. A hóolvadás meg olyan árvizet okozott, hogy Esztergomot, csak Dorogon át lehetett megközelíteni.

Egy fél évszázaddal később 1852-ben az esztergomi járásban /Tokod is oda tatozott/ olyan mérvű jégverés volt, hogy a településekre kivetett költségeket nem lehetett sokáig behajtani. Az említett költségek Ő császári királyi apostoli felség körútja alkalmával a díszlovasok felszerelésére, a zászlók és a csepi járásbeli díszítmények elkészítésére kellettek. Tokodra 71 forint l5 krajcár esett.

1862-63-ban 13 hónapon át tartó folyamatos csapadékhiány okozott aszályt. Inségügyi bizottság alakult. A járásokat kerületekre osztották és Tokod a Tát-i kerülethez tartozott és 486 forintot kapott a károk enyhítésére. Inségalapot is hoztak létre, a rászorulók részére, abból Tokod 15o font liszt adományban részesült. A század további éveiben is az aszály, a jégverés, és az árvíz pusztításait szenvedték el az emberek. 1924-ben a júniusi sok eső miatt a szőlőtermés semmisült meg, ezt tetézte Esztergom, Tokod, Sárisáp, Csolnok határában a jégverés, amely a szőlő mellett tönkretette a veteményeket is.

A jelenlegi 2l. század eleje sem mentes a természeti csapásoktól. 2oo2-ben például augusztusban csak a szerencse és az emberek közti összefogás mentette meg az üveggyári lakótelepet és Tát-kertvárost attól, hogy a kiáradt Duna nem öntötte el.

Soós Rezsőné